Index Vakbarát Hírportál

Magyar fasiszták miatt árulják a házakat a Vajdaságban?

2012. december 10., hétfő 19:06

"Árulom a házam/ elköltözés miatt/ a magyar fasiszták nyomására – Martinović Matrosov antifasiszta mozgalom-topolyai polgárok egyesülete" - ez olvasható azokon a táblákon, amelyeket a Topolyáról Zentagunaras felé vezető út szélén helyeztek el, írta a Magyar Szó. A zentai úton a fémrudakra erősített nagy méretű táblákat beton alapra állították fel mindenféle előzetes engedély nélkül.

A topolyai községi polgármesteri hivatal szombaton kiadott közleménye szerint az önkormányzat elutasít mindenféle nemzeti gyűlöletet szító feliratot, megnyilvánulást, bármiféle faji, vallási agressziót, bosszút, gyűlöletkeltést.  Az önkormányzat követeli, hogy a rendőrség erélyesen és szakszerűen lépjen fel az ilyen és ehhez hasonló esetekben.

Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke a topolyai Régió Rádiónak azt mondta: tudomásuk szerint nem ez az első alkalom, hogy Topolyán ilyen jellegű táblát helyez ki valaki, illetve egy szervezet.

Rovatok