Index Vakbarát Hírportál

Jelentős marad az amerikai jelenlét a Közel-Keleten

2012. december 11., kedd 19:01 | aznap frissítve

Az amerikai védelmi miniszter keddi közlése szerint jelentős marad az Egyesült Államok katonai jelenléte a Közel-Keleten, annak ellenére, hogy a hadiflotta nagyrészét az ázsiai-csendes-óceáni térségbe telepítik át.

Leon Panetta kétnapos kuvaiti látogatását megelőzően újságíróknak úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok elég erős ahhoz, hogy mindkét említett térségben komoly jelenlétet biztosítson.

Korábbi közlések szerint Washington - stratégiai megfontolások alapján - flottájából és a régióban található más korszerű fegyverzetből komoly arányban csoportosít át a Csendes-óceán és Ázsia térségébe. Ennek következtében mintegy két hónapig várhatóan egyetlen amerikai repülőgép-hordozó marad a Közel-Keleten.

Ez utóbbi tényt Panetta is elismerte, azonban hangoztatta, hogy továbbra is több hadihajó és közel 50 ezer amerikai katona állomásozik a térségben.

Meggyőződésének mondta, hogy a jövőben is "fenntartható lesz a flotta és más erők olyan szintű jelenléte, amelyre szükség lehet ahhoz, hogy bármilyen eshetőségre reagálni tudjanak".

10 ezer katona Afganisztánban

Kuvaiti látogatása során az amerikai védelmi miniszter egyebek között az iráni kérdésről tárgyal a helyi vezetéssel, továbbá felkeresi az ott állomásozó 13 500 amerikai katonát. Öt év óta először jár az amerikai védelmi tárca birtokosa az emírségben, jóllehet Panetta fogalmazása szerint a két ország közti együttműködés visszanyúlik egészen az 1991-es első öbölháborúig, amelyben az amerikai vezetésű nemzetközi erő kiszorította Kuvaitból Szaddám Huszein megszálló iraki erőit.

Leon Panetta a repülőgépén adott nyilatkozatban megismételte azt is, hogy várakozása szerint Barack Obama elnök kormányzata heteken belül dönt arról, milyen erőkkel marad az Egyesült Államok Afganisztánban 2014 végét követően, amikor befejeződik ott a jelenlegi - jelentős részben harci feladatokból álló - amerikai küldetés. Az amerikai csapatok - a nemzetközi biztonsági koalíció részeként - immár tizenegy éve tartózkodnak az országban, létszámuk jelenleg 66 ezer fő. 
A miniszter elmondta, hogy még további konzultációkat kíván folytatni John Allen tábornokkal, az afganisztáni nemzetközi erők amerikai parancsnokával, mielőtt újabb javaslatokat tesz a témában Obamának. 
Korábbi sajtóértesülések szerint az amerikai kormányzat mintegy tízezer katonát tartana Afganisztánban az ottani hadműveletek 2014-re tervezett befejezése után.

Panetta most megemlítette, bátorítónak tartja, hogy az elmúlt időszakban a korábbinál kevesebb támadás érte a koalíciós erőket az afgán partnerek soraiból. Idén az év első felében olyannyira megszaporodtak az ilyen jellegű a támadások, hogy az már az amerikai-afgán katonai partnerség megszakadásával fenyegetett. Az augusztusi tizenkettőről mindazonáltal novemberre mindössze kettőre csökkent az ilyen atrocitások száma.

A miniszter ebből levonta azt a következtetést is, hogy hatásosnak bizonyultak a támadások miatt tett lépések, például az afgán erők - különösen az újonnan toborzott katonák és rendőrök - szigorúbb belső ellenőrzése.

Rovatok