Index Vakbarát Hírportál

Bőröndben hozták Olaszországba az afgán kisfiút

2012. december 19., szerda 13:27

Bőröndben tette meg az utat Afganisztántól Olaszországig egy ötéves afgán kisfiú, akit a hatóságok a velencei kikötőben mentettek ki az emberkereskedők kezéből – számolt be az esetről szerdán az olasz sajtó.

A velencei kikötőben dolgozó vámőrök figyeltek fel egy afgán férfi kerekes bőröndjére. Arra azonban nem számítottak, hogy a hatvanszor-harminc centiméteres poggyászban egy összekuporodott kisfiút találnak.

Az ötéves Aszimra már egy olasz család vigyáz. „Szállítója”, egy Olaszországban élő afgán férfi, házi őrizetben válaszolt az őt emberkereskedelemmel vádoló rendőrség kérdéseire. Először a kisfiú rokonának nevezte magát, későbbi verziója szerint Németországba, szüleihez vitte volna a gyereket.

Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a gyerek hónapokkal ezelőtt kelt útra Afganisztánból, és a Velencéig tartó közel 7 ezer kilométert Iránon, Törökországon és Görögországon keresztül tette meg. Velencébe a férfi a görög Pátrából hajóval hozta magával.

A lapok arra emlékeztettek, hogy nem Aszim az első afgán kiskorú, akit a velencei kikötőben találtak meg. A kamionok rakterében, járművek csomagtartójában, teherhajókon egyre több gyereket próbálnak meg becsempészni Európába.

Rovatok