A megerőszakolt lány esete miatt kitört tömegtüntetések nemcsak a nők helyzetének javulását hozhatják, hanem átfogóbb társadalmi változásokat is. Az azonban biztos, hogy nagyon mélyről kell most elindulniuk.
„Már tinédzser koromban megtanultam, hogyan védjem meg magam. Ha tehettem, az utcán soha nem álltam meg sehol egyedül, és mindig gyorsan haladtam. Kezeimet keresztbe fonva a testem előtt, kerültem a szemkontaktusokat, nem mosolyogtam senkire. Két számmal nagyobb ruhákat hordtam és még ma is úgy érzem, hogy veszélybe sodrom magam, ha vonzó ruhákat veszek fel.” – meséli a New York Timesban megjelent cikkében Sonia Faleiro, aki 24 évet élt Újdelhiben, és aki számára a szexuális zaklatás a mindennapok állandó kísérője volt.
Mint ahogy további sok millió indiai nő számára is. Óriási tüntetések és minden korábbinál nagyobb médiaérdeklődés kíséri annak a lánynak a történetét, akit december 16-án hatan megerőszakoltak egy Delhiben közlekedő buszon, majd kidobták az autópályára. A tüntetéseket azonban nem pusztán a brutális eset váltotta ki, az már csak az utolsó csepp volt a pohárban. Az indiai társadalomban a nők lealacsonyítása, lelki és fizikai bántalmazása minden nap jelen van, a politikai elit megszólalásaiban és tetteiben épp úgy, mint az ország legszegényebb részein élők életében.
Ezért írja Faleiro, hogy bár a hatóságok nem hozták nyilvánosságra a lány nevét, mégsem maradt arctalan, elég volt minden indiai nőnek a tükörbe néznie, hogy lássák őt.
A 23 éves orvostanhallgató lány a Pi élete címűt filmet nézte meg Delhi dél-nyugati részén egy bevásárlóközpontban. Innen indultak haza egy kisbusszal barátjával Delhi másik felén lévő otthonukba. A kisbusz vezetője és további öt férfi azonban a lányt brutálisan összeverte egy vasrúddal, majd miután a lányt levetkőztették és megerőszakolták, kísérőjével együtt kilökték az útra. A súlyos belső sérüléseket szenvedett lány később belehalt sérüléseibe.
Indiát megrázta az eset, és tömegtüntetések kezdődtek az országban, ahol már korábban is voltak hasonló ügyek miatt kisebb tüntetések. Az utóbbi években ugyanis meredeken emelkedett a nemi erőszakok száma. Bár a csoportosan elkövetett nemi erőszakokról nem vezetnek hivatalos statisztikát, azt lehet tudni, hogy 2006 óta a nemi erőszakok száma 25 százalékkal nőtt az országban. A növekedés mögött a szakértők szerint egyszerre van jelen az indiai népesség elképesztő növekedése, az ezzel járó demográfiai arányok felborulása, és a nők társadalmi helyzetének fokozatos javulása is.
A mereven hierarchikus társadalomban ugyanis az utóbbi évtizedekben megváltozott a nők szerepe. Egyre többen vehetnek részt a felsőoktatásban, egyre jobban kinyílt a munkaerőpiac is előttük, egyre láthatóbbá váltak a mindennapokban. A konzervatív és nagyon erőteljesen patriarchális társadalom férfi tagjai pedig ezt nem fogadták el könnyen. Ráadásul közben sokaknak kellett szembenézniük a növekvő munkanélküliséggel és a szűnni nem akaró szegénységgel.
Nem volt jobb a társadalomba teljes értékű emberként beilleszkedni kívánó nők megítélése a politikai elit részéről sem. A kormányzó Kongresszus Párt egy szóvivője pár hónappal a nagy hullámokat kiváltó mostani eset előtt még arról beszélt, hogy a bejelentett megerőszakolások kilencven százaléka valójában megegyezésen alapuló szexuális aktusként kezdődik. Befolyásos politikusok pedig olyan nyilatkozatokat tettek, hogy azért emelkedik a nemi erőszakok száma, mert a nők használhatnak mobiltelefonokat a félrelépéseik megszervezésére, és eljárhatnak otthonról esténként.
Ennél is lesújtóbb a helyzet vidéken, ahol még merevebben van jelen a kasztrendszer, és ahol a nemi erőszakok áldozatainak döntő többsége a legalsóbb osztályból kerül ki. Számuka fel sem merülhet reális lehetőségként, hogy panaszukkal a rendőrséghez forduljanak. A decemberi eset előtt utoljára októberben sikerült egy hasonló bűncselekménynek elérnie az indiai közvélemény ingerküszöbét. Akkor a felháborodáshoz az kellett, hogy egy csoportosan megerőszakolt 16 éves lányról az elkövetők mobiltelefonjukkal videofelvételt készítsenek, és az kezdjen el körözni a falusi férfiak között. A felvétel végül eljutott a lány apjához is, aki szégyenében öngyilkos lett. Ezután végül letartóztatták a nyolc feltételezett elkövetőt.
Ez a történet is azt példázza, hogy mennyire nehéz a nőknek maguknak előjönniük a velük szemben elkövetett sérelmekkel. A rendőrök kevesebb mint négy százaléka nő, miközben az országot olyan politikusok vezetik, akiket számos alkalommal vádoltak meg nemi erőszak elkövetésével. A legutóbbi, 2009-es választásokon például hat olyan jelölt is indult, akiket vádoltak már meg ilyen bűncselekmény elkövetésével, harmincnégy indulót pedig nők elleni erőszakkal. Egy friss jelentés szerint Indiában közel 300 politikus van hasonló háttérrel még mindig valamilyen pozícióban.
Ezért is van erős szimbolikus értéke annak, hogy a nagy felháborodást kiváltó erőszak elkövetői otthona, egy Ravi Das nevű tábor csupán hét mérföldnyire fekszik a fegyveres őrök által védett elnöki palotától. A politikusok hozzáállása a kérdéshez a tömegtüntetések előtt annál közömbösebb volt, minél messzebb jártunk a nagyvárosok világától. Sube Singh, egy falusi elöljáró például a közelmúltban még arról beszélt, hogy ha a lányok 16 éves korukban megházasodnának, akkor ki tudnák élni otthon szexuális vágyaikat, és nem lenne ennyi nemi erőszak. Hiába létezik törvény a nemi erőszak elkövetőivel szemben, hiába hoznak létre speciális segélyvonalat, ez mind keveset ér egy olyan társadalomban, ahol a többség még mindig azt gondolja, hogy a nemi erőszak legrosszabb következménye, hogy az áldozat elveszíti ártatlanságát, és nem lehet neki többet férjet találni. Ezért is fordul elő sok helyen még mindig az a gyakorlat, hogy végül az erőszak elkövetője veheti el feleségül a megerőszakolt lányt.
A politikai közönyhöz kapcsolódik az igazságszolgáltatás és a rendőrség közönye is. Az utóbbi negyven évben a nemi erőszakkal kapcsolatos perekben az ítéletek száma 46 százalékról 26 százalékra csökkent, a rendőrség pedig előszeretettel használja a feljelentést tevő nők eseteire az 'Éva-ugratás' kifejezést, utalva egyrészt a bibliai Évára, aki megjelenésével a bűnbe csábította az első férfit, valamint arra, hogy semmi komoly nem történt egy kis ugratáson túl.
A nők elleni erőszak nemcsak az utcán van jelen. Falerio elmondta, ezzel ugyanúgy találkozott munkahelyén, egy ismert magazin szerkesztőségében, mint az orvosi rendelőben vagy egy házibuliban. Nem lehet elbújni a megjegyzések, beszólogatások és a nyílt fenyegetőzések elől. És ezek valahol Delhi utcáin minden nap átcsapnak fizikai erőszakba is. Hasonlóan középosztálybeli barátnőihez, otthonából ő is csak a lakásban talált védőeszközökkel mert kimenni. Mivel paprikasprayhez nem tudtak hozzájutni, ezért maradt a biztosítótű. Kést nem mert magához venni, mert félt, hogy egy nap dühében nekiesne vele valakinek, vagy támadás esetén őt sebeznék meg vele.
Faleiroéhoz hasonló tapasztalatairól ír Anuradha Roy is. Nincs egyetlen női ismerőse, akit ne molesztáltak volna legalább egyszer élete során. Hosszú évekig elképzelhetetlen volt számára, hogy megússzon egy utazást anélkül, hogy ne tapogatták volna meg a testét, ne dörzsölték volna hozzá merev péniszüket a tömött járművön utazó férfiak. Ám ő mégis szerencsésnek tartja magát. Mert ő legalább tanulhatott, és elköltözhetett otthonról Mumbaiba, India egy jóval liberálisabb városába. Szerencsés, mert Indiában sok szülő inkább megöli magzatát, amikor kiderül róla, hogy lány lenne, emellett rengeteg lánygyermeket gyilkolnak meg kiskorában, sokakat pedig eladnak a szüleik.
A robbanásszerűen növekvő indiai gazdaság komoly átalakulásokat okozott, a gigantikus méretű városokra ránőttek az azokat munkaerővel kiszolgáló elővárosok, ahol azonban nem ment végbe a nagyvárosi modernizáció. Az óriásvárosok külvárosában az élet megrekedt valahol a falusi lét viszonyai és a nagyváros lüktető világa között. Tíz- és százezrek utaznak át ezeken a területeken nap mint nap, de szinte senki nem száll le itt, ha nem muszáj. A Guardian Indiát többször is megjárt tudósítója, Jason Burke is arról ír, hogy általában nem sok minden történik ezekben a szürke zónákban, ami nemhogy a nemzetközi, de akár csak a helyi sajtót is érdekelhetné. Ám most mégis egy ilyen helyen történt egy olyan esemény, amely a felháborodást látva akár útelágazást is jelenthet a modern India számára, véli Burke.
Mind a hat elkövető, akiket most már gyilkossággal vádolnak és halálbüntetésre is ítélhetik őket, Delhi egy ilyen elővárosában élt. Ebben az átmeneti világban még érvényes a konzervatív vidéki világ hierarchiája és merevsége, ugyanakkor a túlnépesedés és a szegénység miatt a mindennapokat az erőszakosság és a kegyetlenség jellemzi. Itt a lánymagzatok elhajtása és a lánycsecsemők meggyilkolása épp úgy a mindennapi élet velejárója, mint a nőkkel szembeni erőszakos fellépés.
Az ezeken a területeken létrejövő féllegális táborokba a hatóság emberei ritkán teszik be a lábukat. A helyiek szerint erre nem is nagyon lenne szükség, hiszen működik a közösség belső kontrollja, az apák tekintélye elég, hogy megvédjék lányaikat. De túl a táborok határain ezek a visszatartó erők már nem működnek.
Az optimistább hangvételű publicisztikák épp e világ fokozatos lebomlását várják a mostani botránytól. A további urbanizációs folyamatok nélkül elképzelhetetlen a gazdasági növekedés fenntartása az országban. Míg 2001-ben 290 millió indiai lakott városokban, 2008-ban már 340 millió, az előrejelzések pedig 2030-ra már 590 millió városlakót várnak. A most váratlanul felszínre bukkant tömegtüntetéseken pedig egy olyan új, nagyvárosokban élő, iskolázott és fiatal réteg hallatta hangját, amely eddig kevés befolyással volt az indiai választásokra és politikai életre. A városban élők számának további növekedésével azonban az ő szerepük növekedése is várható. Ahogy tavaly már óriási tömegtüntetéseket tartottak Indiában a korrupció ellen tiltakozva, úgy most a fiatal lány megerőszakolása és halála miatt utcára menő tömegek is a társadalmi viszonyok és a politikai rendszer hibái ellen is tiltakoznak.
Persze a változások lassan történnek, a csoportos nemi erőszak ellen szervezett december 22-i és 23-i tüntetéseken például a tüntető nők 42 panaszt tettek a rendőrségen a tüntetésen szintén részt vevő férfiak viselkedésére. Egy névtelenül nyilatkozó rendőr szerint azonban nem molesztálásokról, csupán „Éva-ugratásokról” volt szó. Az is tény, hogy december 16-a óta húsz nemi erőszakot követtek el Delhiben, legutóbb egy hároméves kislánnyal szemben. Ebben a városban amúgy 2012-ben több mint hatszáz nemi erőszak ügyében tettek bejelentést, de eddig mindössze egy esetben született elmarasztaló ítélet. A változást az hozhatja, ha az áldozatok látják, hogy valóban érdemes a rendőrséghez fordulniuk, az elkövetők pedig azt, hogy valódi büntetéssel kell egy ilyen eset után szembenézniük.
Egy 22 éves diák, Ayesha Bhatt öt órát utazott azért, hogy gyertyát gyújthasson ott, ahol a megerőszakolt lányt kidobták a buszból. A Guardinannak elmondta, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy a történtek után az ország lakosai visszaüljenek a helyükre, és az az Indiában bevett szólást használják, hogy chaltai hai (minden a legnagyobb rendben lesz). Mi már nem a chalta hai-generáció vagyunk, tette hozzá.