Index Vakbarát Hírportál

Halakért és vadakért perelnek az indiánok

2013. január 9., szerda 00:14

Nyugat-Kanada több indián közössége kedden két, a közelmúltban elfogadott törvényt támadott meg a szövetségi bíróság előtt.

A felperesek a vadászati és halászati jogaik korlátozását elrendelő, decemberben elfogadott törvények megsemmisítését akarják elérni. Szerintük ugyanis a törvények felpuhítják az olajhomokban gazdag régió talaj- és vízvédelmére vonatkozó előírásokat.

A kanadai államnak be kell tartania az őslakossággal kötött szerződéseket, és gondoskodni arról, hogy az indiánok lakta területeken a jövő nemzedékei is hódolhassanak a vadászatnak, halászatnak - nyilatkozta George Stanley az Alberta tartománybeli Béka-tó közösség ottawai sajtótájékoztatóján. Az állammal kötött szerződésnek lehetővé kell tennie, hogy az őslakosság folytathassa hagyományos életvitelét - fűzte hozzá.

Az indiánok képviselői pénteken találkoznak Stephen Harper kormányfővel, aki meghajolt egy ontariói indián közösség vezetőnőjének követelése előtt. Az asszony négy héttel ezelőtt kezdett éhségsztrájkba, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az indiánok romló életkörülményeire.

A kanadai szövetségi bíróság egy másik jogvitában kedden a rezervátumon kívül élő mintegy 600 ezer indiánnak ugyanazokat a jogokat adta meg, mint az elkerített övezetben élő társaiknak. Ennek értelmében többek között adómentességet élveznek majd ők is.

Rovatok