Index Vakbarát Hírportál

A Simon Wiesenthal Központ szerint csalódás volt Képíró Sándor pere

2013. január 24., csütörtök 21:07

Az utóbbi időszak legnagyobb csalódást keltő ügye volt Képíró Sándor felmentéssel végződött pere – áll a Los Angeles-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ csütörtökön kiadott éves jelentésében, amelyben a szervezet a náci háborús bűnösök felkutatása és felelősségre vonása területén 2011 áprilisától 2012 márciusáig tartó időszakban végbement fejleményeket foglalta össze.

A Simon Wiesenthal Központ "Utolsó esély" elnevezésű nácivadász programjának honlapján közölt jelentésben kiemelték, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon Képíró Sándor volt az első helyi náci háborús bűnös, akit bíróság elé állítottak. Felmentése "felettébb megkérdőjelezhető", és "legalább részben a magyarországi politikai légkörnek és a holokauszt helyi elkövetőinek elítélésére irányuló akarat hiányának tulajdonítható" – tették hozzá az Efraim Zuroff, a szervezet vezetője által jegyzett jelentésben.

Képíró Sándor volt csendőr századost az ügyészség azzal vádolta, hogy 1942. január 21-e és 23-a között egy Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégzésében, amivel háborús bűntettet követett el. A Fővárosi Bíróság 2011 júliusában a vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette első fokon. Képíró Sándor 2011 szeptemberében meghalt.

A Simon Wiesenthal Központ jelentése szerint a vizsgált időszakban Németország, az Egyesült Államok és Olaszország volt a legsikeresebb a náci háborús bűnösök felkutatásában és felelősségre vonásában. Elmarasztaló ítélettel összesen 10 bírósági ügy végződött – 9 Olaszországban és 1 Németországban –, ami az előző évben regisztrált 2 büntető ítélethez képest ötszörös emelkedés. A szervezet 42 országban tanulmányozta a folyamatokat. Az országokat hét kategóriába sorolta annak alapján, hogy mit tesznek a náci háborús bűnök elkövetésével gyanúsítható személyek felkutatásáért és elszámoltatásáért. Magyarország a központtól a legrosszabb, F2-es minősítést kapta, egyebek között Ausztriával, Ausztráliával és Észtországgal együtt.

A 2012. április 1-jei állás szerint tíz országban, összesen 1138 ügyben folytattak a hatóságok nyomozást feltételezett náci háborús bűnösök ellen. Összesen 63 ügyben a vizsgált időszakban indult a nyomozati eljárás. Az ügyek száma alapján Németország az első, Lengyelország a második, az Egyesült Államok a harmadik.

A jelentés az Utolsó esély program honlapjáról tölthető le. A dokumentum a még keresett háborús bűnösök toplistáját is közli, első helyen Csatáry László áll, akit tavaly júliusban talált meg a brit Sun bulvárlap Budapesten. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán a Magyar Királyi Rendőrség kassai parancsnokaként nagyban hozzájárult 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásához. A haláltábort csak néhány százan élték túl, a túlélők beszámolói szerint Csatáry szadista ember volt. Csatáryt a fővárosi ügyészség emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, jelenleg házi őrizetben van. A toplista ötödik helyén szintén magyar származású áll, az Ausztráliában élő Zentai Károly, aki a vád szerint részt vett a budapesti zsidóüldözésben, és halálra vert harmadmagával egy 18 éves zsidó fiatalembert.

Rovatok