Index Vakbarát Hírportál

Ürességtől kong a Kongó-csúcs

2013. január 28., hétfő 12:23

Nem hozott előrelépést a kongói konfliktus megoldásában az Afrikai Unió (AU) csúcstalálkozója.

A tervek szerint hétfőn írták volna alá az Addisz-Abebában zajló csúcs keretében az afrikai nagy tavak nyolc országának megállapodását a konfliktus sújtotta ország stabilizálásáról, de meglepetésre lemondták a rendezvényt.

Ugyancsak törölték Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és az érintett országok elnökeinek közös sajtóértekezletét. A Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK), Ruanda, Uganda, Burundi, Angola, Kongói Köztársaság, Tanzánia és Dél-Afrika közötti megállapodást az ENSZ dolgozta ki.

„Ez nagyon összetett kérdés, és a tárgyalások folytatódnak” – közölte az ENSZ-főtitkár szóvivője, anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna. Hétfő reggel Paul Kagama ruandai és Yoweri Museveni ugandai elnök négyszemközti tárgyalást folytatott, majd csatlakozott hozzájuk KDK-s kollégájuk, Joseph Kabila is.

Az ENSZ egyik jelentése azzal vádolta Ugandát és Ruandát, hogy támogatják az M23 felkelőit, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság hadserege ellen harcolnak 2012 közepe óta, és ellenőrzésük alá vonták a Ruandával szomszédos Észak-Kivu tartomány egy részét. A két afrikai ország hevesen tagadta a vádakat.

Egy kongói küldött szerint Tanzánia és Dél-Afrika nem értett egyet a szöveggel. „Mindkét ország azt szeretné, ha nagyobb mértékben vonnák be őket a békefolyamatba” – mondta a dpa-nak. Ugyanakkor bízik abban, hogy a megállapodást február végéig aláírják.

Az ENSZ ezenfelül egy többezres térségbeli békefenntartó erő kiküldését is tervezi a kelet-kongói ENSZ-misszió (Monusco) megerősítésére. A nyersanyagokban gazda kelet-kongói területen hónapok óta heves harcok dúlnak a kormánycsapatok és felkelők között.

Rovatok