Index Vakbarát Hírportál

Lemondott a tunéziai miniszterelnök

2013. február 19., kedd 20:23

A  több mint két hete tartó, súlyos belpolitikai válság nyomán kedden bejelentette lemondását Hamadi Dzsebali tunéziai miniszterelnök.

Dzsebali televíziós nyilatkozatában azzal indokolta lépését, hogy kudarcot vallott egy új, párton kívüli szakértőkből álló kormány megalakítására tett kísérlete.

Tunéziában azután törtek felszínre ismét a nyugati stílusú plurális demokrácia hívei és az iszlamisták közötti ellentétek, hogy a hónap elején meggyilkolták Sokri Belaid baloldali ellenzéki vezetőt.

A február 6-i gyilkosságot tömegtüntetések követték, és a koalíciós kormány több tagja is lemondott.

Dzsebali csalódásnak nevezte lépését, de mint mondta, kénytelen volt teljesíteni a népnek tett ígéretét. „Az emberek kiábrándultak a politikusokból. Vissza kell állítanunk a bizalmat" – mondta a leköszönő miniszterelnök.

Rovatok