Index Vakbarát Hírportál

Medvegyev szerint lecke volt a meteorit

2013. február 22., péntek 07:25

A cseljabinszki meteorit becsapódása lecke volt az egész emberiségnek – közölte az orosz miniszterelnök, aki szerint közös erővel kell keresni a megoldásokat az ilyen természeti jelenségek okozta fenyegetések elhárítására.

Dmitrij Medvegyev az O Globo című brazil napilapnak adott interjúban beszélt erről. Úgy fogalmazott, hogy miközben az emberiség „szép gépeket, épületeket és fegyvereket gyárt”, s a civilizáció fejlődik, kiderül róla, hogy könnyen sebezhető, és a hollywoodi akciófilmekben gyakran látható jelenetek tulajdonképpen nem is a sci-fi műfajához tartoznak. Medvegyev szerint szerencsére senki sem halt meg, de mindez sokkal rosszabbul is végződhetett volna.

„Valóban a világűrben élünk, és különféle váratlan dolgok érhetnek minket” – mondta Medgyvegyev, aki szerint a cseljabinszki meteoritbecsapódás bizonyos tekintetben lecke volt az egész emberiségnek, és egy újabb figyelmeztetés, hogy egyes veszélyeket az emberiség csak közös erővel képes elhárítani.

Az Izvesztyija című orosz lap csütörtökön azt írta: Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes Medvegyevhez írt levelében úgy foglalt állást, hogy világméretű összefogásra van szükség az aszteroidák és meteoritok esetleges becsapódása ellen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az elkövetkező évtizedekben két kisbolygó is veszélyes távolságban fogja megközelíteni a Földet.

Tíztonnás kavics

Magyar idő szerint múlt pénteken hajnali 5 óra körül meteor csapódott a Föld légkörébe az Urál-hegység dél részén található Cseljabinszk felett. A jelenség szemtanúk szerint nagy fénnyel és hangos robbanással járt, a meteor fényes pászmát húzott az égen, erről többen felvételt is készítettek. Az orosz katasztrófavédelem is megerősítette, hogy meteor érte el a Föld légkörét, amely félig elégett még a levegőben, majd megsemmisült. Az első beszámolók még meteorzáporról szóltak.

„Egy darab meteorit érte el a Föld légkörét, a robbanás azt sejteti, hogy felrobbant a test, és több darabra esett szét” – magyarázta Sárneczky Krisztián, az MTA kisbolygókutatási asszisztense, a Magyar Csillagászati Egyesület üstökösök szakcsoportjának vezetője. „Amíg nem találják meg ezeket, nem lehet biztosat mondani a meteoritról. Az is előfordulhat, hogy a meteorit több darabra robbant, de csak egy érte el a földet.” Több ilyen eset is előfordult már az utóbbi években, hogy a felrobbant darabok közül csak egyet találtak meg. A csillagász még hozzátette, hogy ritkán látni ilyen jól dokumentált becsapódást, nagyon sok információval szolgálhat a kutatóknak.

Rovatok