Index Vakbarát Hírportál

Elszabadult egy tartálykocsi: 18 halott

2013. február 23., szombat 08:19

Járművekbe, majd házakba rohant bele egy fékevesztett tartálykocsi szombat reggel Indonézia középső részén, a súlyos balesetben legkevesebb 18 ember vesztette életét.

A Nyugat-Jáva tartomány Bangbayang településén történt szerencsétlenségről Ade Risan mentésirányító elmondta, hogy a teherautó, amelynek féke felmondta a szolgálatot, először egy kisbusszal ütközött, majd elsodort mintegy harminc motorkerékpáros munkást, akik műszakkezdés előtt egy gyárkapunál várakoztak bebocsátásra. Sok gyerek éppen iskolába tartott a környéken - tette hozzá a mentős.

A teherkocsi csak azután állt meg, hogy az út túloldalára átsodródva öt házba is belerohant.Tizenöten a helyszínen haltak meg, további három ember a kórházba szállítás közben vesztette életét.

Rovatok