Index Vakbarát Hírportál

Nem volt robbanás a lengyel elnök gépén

2013. március 7., csütörtök 17:52

Nem találtak robbantásra utaló nyomokat a Lech Kaczynski lengyel államfőt és kíséretét szállító, 2010-ben az oroszországi Szmolenszknél lezuhant repülőgép roncsain, sem a tragédia helyszínén - közölte az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője a csütörtökön befejeződött orosz-lengyel szakértői vizsgálatról.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a február 18-án kezdődött vizsgálat eredménye kizárja a Lengyelországban elterjedt összeesküvés-elméletet, amelyet a néhai elnök testvére, Jaroslaw Kaczynski pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) tavaly augusztusban terjesztett a Szejm elé. Eszerint a 2010. április 10-én lezuhant elnöki különgép katasztrófáját a fedélzeten történt robbantás okozta.

Vlagyimir Markin, az orosz szövetségi nyomozó hivatal szóvivője elmondta, hogy a lengyel katonai főügyészség, valamint az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szakértői nemcsak a Tu-154-es gép roncsait vizsgálták meg, hanem a szerencsétlenség helyszínét is, így az ott lévő fákról is vettek mintákat.

Lengyel pirotechnikusok tavaly októberben sem találták robbanóanyagok nyomait a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain, sem a katasztrófa helyszínén.

A Lech Kaczynski államfőt és 95 további, magas rangú, illetve neves lengyel személyiséget, közöttük a nemzeti bank kormányzóját és a hadsereg több vezetőjét, egyházi személyeket szállító repülőgép 2010. április 10-én zuhant le Szmolenszk mellett. A katasztrófát senki nem élte túl.

Az államfő és kísérete a katinyi (Katyn) erdőbe tartott, az 1940-ben kivégzett lengyel hadifoglyok emlékét őrző kegyeleti helyre. Az elnökkel utazott felesége, Maria, valamint a szovjetek által kivégzett lengyelek több hozzátartozója is.

A szerencsétlenség körülményeiről készült jelentést 2011. január 12-én tette közzé az Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK), a Független Államok közössége légügyi hatóságának műszaki testülete. A dokumentum a katasztrófáért a lengyel felet, többek között a pilótákat hibáztatja. A repülőgép a sűrű ködben a leszállópályát övező fák koronájának ütközött.

A vizsgálat - amelynek megállapításait nem fogadja el az elhunyt államfő fivére és pártja - már akkor megállapította, hogy nem volt sem tűz, sem robbanás Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgépén, és a Tu-154-es nem hibásodott meg.

A bizottság elnöke 2011 januárjában kijelentette: orosz és lengyel szakértők szerint a leszállásról hozott döntést befolyásolhatta, hogy a lengyel légierő főparancsnoka, valamint az elnök protokollfőnöke a pilótafülkében tartózkodott, és ők a repülőgép elsőszámú utasával, az elnökkel együtt nyomást gyakorolhattak a pilótákra.

Rovatok