Index Vakbarát Hírportál

I. Ferencnek hívják, argentin az új pápa

2013. március 13., szerda 19:07

Az argentin Jorge Mario Bergogliót választották meg az új pápának a vatikáni konklávén a bíborosok. A döntést a Szent Péter-bazilika erkélyéről a protodiakónus bíboros jelentette be pár perccel negyed kilenc előtt. Pápai neve I. Ferenc lesz.

Ő a 266-ik pápa, és az első, aki latin-amerikai országból érkezik a Vatikánba, bár vannak olasz felmenői. Már 2005-ben is felmerült, mint lehetséges jelölt. Az első jezsuita pápa ismert arról, hogy hazájában élesen kritizálta a korrupt politikai elitet, valamint az ország kormányát is támadta, amiért nem tesznek eleget a szegénység felszámolása érdekében. Fiatalon filozófiát és teológiát tanult, Buenos Airesben pedig még bíborosként is a tömegközlekedést használta. Bergoglióról itt olvashat bővebben>>>

A most megválasztott, 76 éves pápa megilletődve lépett az erkélyre. A százezres tömegben feltűntek argentin zászlók is, I. Ferenc percekig csak szótlanul állt, majd olaszul köszöntötte a tömeget. Utána viccelődve mondta, hogy a bíborosok a világ végére is elmentek volna, hogy új püspököt válasszanak. „Hát itt vagyok” – mondta.

Utána az egybegyűltekkel közösen XVI. Benedek pápáért mondták el a Miatyánk-imádságot. Majd csendes imádkozásba kezdtek, Isten áldását kérve az új pápára. Utána áldást kért a jelenlevőkre és az egész világra is. Majd megköszönte azt, ahogy a tömeg fogadta, és közölte, hogy hamarosan ismét látják majd egymást. Végül elköszönt, és bement az erkélyajtón.

Szerda este a szentszéki szóvivő, Federico Lombardi azt közölte, hogy az új pápa beiktatási szertartása március 19-én lesz. Addig még csütörtök délután misét fog pontifikálni a Sixtus-kápolnában, pénteken audiencián fogadja a bíborosokat, szombaton pedig a sajtó képviselőivel fog találkozni. Vasárnap délben pedig ő fogja levezetni a hagyományos Úrangyala imádságot a Szent Péter téren.

Szerdán hét óra után pár perccel fehér füstöt eresztettek ki a kéményből, majd megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai is. Ez jelezte, hogy az ötödik szavazási fordulóban sikerült megválasztani az új pápát. A Szent Péter tér teljesen megtelt, a helyszíni beszámolók szerint mozdulni se lehet, több százezer ember lehet a helyszínen. A budapesti Szent Péter-bazilika harangjai is megkondultak a döntés után.

A vatikáni harangok kondulása után a szemerkélő esőben az óriási tömeg ünnepelt. „Viva il Papa” – skandálták, bár akkor még nem tudták, hogy kit éltetnek. Mindenki a térre néző balkon ajtaját figyelte, ahonnan hagyományosan az új egyházfő köszönti a híveket. A térre közben bevonult a Svájci Gárda is, és felhangzott az olasz himnusz is.

A bíborosból megválasztott pápák sokszor elérzékenyültek a szavazás után, ezért azt a szobát, ahol az erkélyre menet átöltöznek, a Könnyek Szobájának nevezik. Az újdonsült egyházfő ebben a szobában veszi fel a pápai ruhákat, amiket már jó előre S-es, M-es és L-es méretben elkészítettek a Gammarelli pápai szabói. A vörös bőr cipőket ennél is több lehetséges méretben kellett elkészíteniük.

Véget ért az átmeneti időszak

Az egyházat nyolc évig vezető XVI. Benedek február 11-én jelentette be, hogy fizikailag már nem elég erős a pápai feladatok ellátásához, ezért február 28-án távozik posztjáról. Azóta az átmeneti időszakban a pápai kamarás vette át a Vatikán irányítását. Az eredeti tervek szerint március 15-én tartott konklávét néhány nappal előrehozták.

A 115 fős pápaválasztó konklávé kedden, az eredetileg tervezett március 15-i időpontnál előbb ült össze a Sixtus-kápolnában, hogy megválassza a február végén lemondott XVI. Benedek utódját. Az akkor egyértelmű esélyesnek tartott Joseph Ratzingert másfél nap alatt választották meg nyolc éve, azonban most hasonlóan erős támogatottságot maga mögött tudó favorit nélkül indult a szavazás.

Az első szavazási nap leginkább a szegényes koszt, a párolt zöldségek miatt került be a hírekbe, de nem sikerült kétharmados többséget biztosítani az egyik jelölt mögött. Vatikáni források az első szavazás után úgy vélték, hogy a sok lehetséges jelölt miatt csak akkor dől el gyorsan a választás, ha a fogadóirodáknál is a legesélyesebbenk jósolt Angelo Scola milánói érsek lesz a pápa.

A fogadóirodák utolsó előrejelzései alapján Angelo Scola milánói érsek tűnt a legesélyesebbnek, mögötte fej fej mellett a brazil Odilo Scherer és a ghánai Peter Turkson bíboros álltak. XVI. Benedek lemondása után több elemző is úgy vélte, hogy mivel a konklávénak nincs egyértelmű esélyes jelöltje, ezért kompromisszumos választásként akár Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is az egyház élére kerülhet.

A bíborosok döntését számos tényező befolyásolhatta. A Vatican Insider korábban úgy vélte, hogy a Kúria olasz tagjai között kirobbant Vatileaks-botrány ronthatja egy olasz pápa esélyeit. Ehhez hasonlóan azt sem lehetett tudni, hogy éppen az lesz-e előny, ha valaki közel állt XVI. Benedekhez, vagy ha tiszta lappal tud szembeszállni az egyház előtt álló kihívásokkal.

Az életkort is fontos tényezőnek tartották. A huszonhét évig az egyház élén álló II. János Pál után a bíborosok nem akartak hasonlóan hosszú ideig regnáló pápát. XVI. Benedek nyolc éve után viszont megint nagyobb esélyt adtak a fiatalabb jelölteknek. Több elemző úgy vélte, hogy az egyház még nem áll készen egy fekete pápára, mások ugyanakkor a ghánai Turksont XVI. Benedek lemondásának bejelentése óta az egyik legesélyesebb jelöltként tartják számon.

Hatalmas érdeklődés kísérte világszerte a pápaválasztást. A sporteseményeket leszámítva erre fogadhattak az egyik legnagyobb tétben, a BBC szerint 15 millió dollárt is feltehettek az emberek a világban az új pápa személyét találgatva. Azt nem tudni, hogy ebből mennyien fogadtak a végül pápává lett bíboros győzelmére.

Rovatok