Index Vakbarát Hírportál

Százezrek előtt misézett Ferenc pápa

2013. március 17., vasárnap 11:53

Már órákkal Ferenc pápa első Úrangyala-imája előtt megtelt a Szent Péter tér és a Vatikán környéke. A pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Anna plébániatemplomban mutatott be szentmisét.

A Vatikán környékét már vasárnap délelőtt több százezres tömeg lepte el. Az emberek a Szent Péter tértől egészen az Angyalvárig állnak tömött sorokban.

A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt Isten bűnmegbocsátó hatalmáról. "Egy kevés irgalmasság megváltoztatja a világot. Ezáltal igazságosabb és kevésbé hideg lesz a világ. Az Úristen nem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A probléma abban áll, hogy nem kérjük elég sokszor a bocsánatát" - fogalmazott Ferenc pápa a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakában állva.

Neve kiválasztását is elmagyarázta: Assisi Szent Ferencnek, Itália védőszentjének nevével meg kívánta erősíteni az olasz földhöz fűződő lelki köteléket - ahhoz a földhöz, ahonnan családja is származik.Ferenc pápa elődjeivel ellentétben nem üdvözölte az idegen nyelvű hívőket, ehelyett jó vasárnapot és jó ebédet kívánt.

A szentszéki szóvivő több mint 150 ezres tömegről beszélt, a római főpolgármester 300 ezresről. A helyszínen levő újságírók ennél is nagyobbra becsülték az emberáradatot, amely már órákkal a pápa beszéde előtt megtöltötte a környéket.

Több mint ezer rendőr és biztonsági ember volt a helyszínen. Az emberek, olaszok és külföldiek, többnyire gyalog érkeztek, a római metróra fel sem lehet szállni a tömegtől. Nagyon sok volt a gyerekes család és a spanyol nyelvű zarándok is.

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Anna templomban celebrált misét. A templom a pápai állam területén van, de rómaiak is bemehetnek a szertartásokra. A templom már reggel tömve volt, és az egyházfő egyenként kezet fogott a hívőkkel. A pápa elsétált a templom melletti Szent Anna kapuig, a Vatikán és Róma város határáig, és üdvözölte a római utcákon őt éltető tömeget.

Rovatok