Index Vakbarát Hírportál

A kurdok tűzszünetet hirdettek

2013. március 23., szombat 21:25

A Kurd Munkáspárt (PKK) katonai szárnya szombaton hivatalosan is tűzszünetet hirdetett Törökországgal, ahogy azt a párt börtönben lévő vezetője kérte csütörtökön.

„Vezetőnk döntése mindannyiunké. Elfogadjuk és egyet értünk vele. Történelmi jelentőségű, korrekt döntésnek tartjuk. Hivatalosan kinyilvánítjuk a tűzszünetet” – üzente egy videón Murat Karayilan, a PKK katonai parancsnoka az észak-iraki hegyvidékről, ahol a kurd gerillák táborai vannak.

Abdulla Öcalan, a PKK alapítója és a kurd önrendelkezési harc elindítója csütörtökön felszólította pártja tagjait és híveit, hogy közel harminc év után szüntessék be a harcot a török állam ellen, és vonuljanak ki az országból, mert elérkezett az idő „az eddigi politika átértékelésére”.

Karayilan a visszavonulás kapcsán a török parlament és a kormány tennivalóiról beszélt, de ezeket nem részletezte. Kijelentette, hogy fegyveresei több támadást nem indítanak, de ha őket támadják meg, akkor felveszik a küzdelmet.

A PKK-nak becslések szerint 5000 harcosa van, de ennek csak a fele tartózkodik Törökországban, a másik fele az iraki rejtekhelyeken húzza meg magát.

Már hónapok óta folytak tárgyalások, a PKK pedig múlt héten elengedett nyolc török foglyot, akiket már két éve fogva tartottak.

Rovatok