Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztik az alkotmányt Közép-Afrikában

2013. március 26., kedd 06:58

Feloszlatja a Közép-afrikai Köztársaság parlamentjét és kormányát, hatályon kívül helyezi alkotmányát, de meghagyja a posztján Nicolas Tiangaye miniszterelnököt Michel Djodotia lázadóvezér, a Séléka szövetség vezetője.

A fővárost, Banguit lázadó hadserege élén vasárnap elfoglaló politikus, aki a legutóbbi időkig miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter volt, elkerülhetetlennek nevezte a lépést. Mint hétfőn újságíróknak elmondta, az átmeneti időszakban rendeletekkel kormányozza majd az országot.

Az átmenet fő feladatának a béke és a nyugalom helyreállítását és a hadsereg átszervezését nevezte.

Djotodia szerint ő maga a január 11-i libreville-i békemegállapodás szellemében járt el, amikor puccsal átvette a hatalmat. Ez nemzeti egységkormány felállítását írta elő az országot uraló Bozizé-klán és a lázadó Séléka bevonásával. A megállapodást szerinte Francois Bozizé nem tartotta be, de ő a klán képviselőit is meghívja új kormányába.

Sajnálatát fejezte ki a főváros bevételekor okozott károk miatt, és mielőbbi helyreállítást, valamint a Közép-afrikai Többnemzetiségű Erővel (FOMAC) közös járőrözést ígért Banguiban a fosztogatások megfékezésére. Egyúttal felszólította a közalkalmazottakat, hogy álljanak újra munkába.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn "a leghatározottabban" elítélte a közép-afrikai lázadók által végrehajtott hatalomátvételt, s az azt kísérő erőszakcselekményeket és fosztogatásokat. A BT nyilatkozatában felhívta az ország nemzeti egységkormányának figyelmét a választások megtartásának szükségességére, és lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha felszólítását figyelmen kívül hagynák.

Rovatok