Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea rakétakilövésre készül

2013. április 21., vasárnap 12:54

Két rövid hatótávolságú rakétát szállított keleti partjára Észak.Korea, számoltak be déli hírügynökségek. Vélhető, hogy a kommunista ország tesztkilövésre készül.

Dél-Korea és szövetségesei úgy vélik, hogy Észak-Korea a jövő héten hajthat végre kilövést. Magát megnevezni nem kívánó dél-koreai katonai illetékes számolt be arról, hogy a műholdas felvételek szerint az északiak két Scud rakétát az ország egyik déli tartományába szállítottak.

A hírügynökség emlékeztet, hogy április elején már a térségbe szállítottak két közép hatótávolságú Musudan rakétát is, és hét mobil kilövőállást. Feltételezések szerint az előkészületek az észak-koreai hadsereg megalapításának április 25-i évfordulójával függhetnek össze.

A dél-koreai védelmi miniszter nem erősítette meg a lap értesüléseit, szerinte nem tapasztalható szokatlan tevékenység a térségben. Észak-Korea rendszeresen hajt végre kilövéseket rövid hatótávolságú rakétáival a tenger felett.

Phenjan a közelmúltban elvetette a sulykot, és atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat, Japánt és Dél-Koreát, miután - válaszul az újabb atomrobbantására - az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb büntetőintézkedéseket foganatosított ellene. Phenjan haragját az is kiváltotta, hogy figyelmeztetései dacára Dél-Korea és az Egyesült Államok március elején két hónapig tartó hadgyakorlatot kezdett a térségben.

Rovatok