Index Vakbarát Hírportál

Közel kétszázan haltak meg Nigériában

2013. április 22., hétfő 10:49

Legalább 185-en meghaltak múlt hét végén Nigériában, amikor iszlamisták és kormánykatonák csaptak össze. Az ország északkeleti részén fekvő halásztelepülésen az iszlamisták azért támadtak a katonákra, mert azok körülvettek egy mecsetet, ahol szerintük a Boko Haram tagjai húzták meg magukat.

A pénteken kezdődött lövöldözés során az iszlamisták géppuskákat és gránátokat is használtak. A közelben lakó civilek nagy része elmenekült, de az egyik katonai vezető szerint az ott maradt polgári személyeket élő pajzsként használták.

A keresztény többségű déli és muszlim északi részre osztható afrikai országban gyakoriak a vallásközi villongások. Északon elsősorban az iszlám államot létrehozni akaró Boko Haram fegyveres csoport okoz súlyos gondokat a hatóságoknak, hiszen fegyveres akcióiban 2010 óta több mint 1500-an haltak meg, a mostani áldozatokat nem számítva. A Boko Haram akcióival azt is el akarja érni, hogy elfogott tagjait elengedjék.

Rovatok