Megkötözték és láncon tartották fogva a clevelandi házban a hétfőn kiszabadult három nőt, mondta Michael McGrath rendőrfőnök az NBC-nek. A nyomozók szerint a nőket időnként kiengedték a hátsó udvarba.
Amanda Berry, Gina DeJesus és Michelle Knight tíz évvel ezelőtt tűnt el. Az eltűnésükkor még tinédzser korú lányok fogvatartóit, a clevelandi ház 52 éves tulajdonosát és annak két testvérét letartóztatták. A három nő közül Amanda Berrynek gyermeke született a fogva tartás alatt.
Amanda Berry szerdán hazatért a családjához. Nővére házát tömérdek lufival, plüssállattal és üdvözlő felirattal díszítették fel. A megható pillanatokat az NBC élőben is közvetette. Az elrabolt lány nevében testvére mondott beszédet, amiben türelmet kért a média képviselőitől. Korábban azt mondták, Berry nyilatkozik majd a tévéseknek, de ez végül elmaradt.
Szomszédok azt állították, hogy többször is hívták az évek során a rendőrséget, és jelezték, hogy segítségért kiáltozó nőket hallanak. McGrath ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden bejelentést megfelelően kivizsgáltak.
A CNN arról számolt be, hogy Ariel Castro ellen szerdán hivatalosan is vádat emeltek három rendbeli nemi erőszak és négy rendbeli emberrablás miatt, de testvérei ellen eddig még nem találtak elégséges bizonyítékot a vádemelésre. A nyomozók közben az egész Castro-birtokot töviről-hegyire felforgatták, de nem találtak emberi maradványokat.