Kína, Egyesült Államok, Európai Unió: egyre nagyobb skálán fejlődik tovább az Amerikában robbant megfigyelési botrány. A kiszivárogtató meglepően korán felfedte magát, de aztán hétfőn felszívódott Hongkongban. Az állítása szerint hawaii áloméletét feladó férfi kiadatási kérelme feszültséget szülhet, miközben az Európai Bizottság is számon kérné Washingtonon a történteket.
Az eddigi legfontosabb kiszivárogtatás az Egyesült Államok történetében, írta a Guardianben Daniel Ellsberg, aki pedig tudhat erről egyet s mást, hiszen 1971-ben ő szivárogtatta ki a Pentagon-iratokat. Már eddig is számos kérdést vetett fel a személyes adatok védelméről, a titkokat kiszivárogtatók egy új generációjáról az úgynevezett PRISM-ügy, pedig a megfigyelési botrány lényegében még gyerekcipőben jár. Nemcsak a magát felfedő, de hétfő óta felszívódó kiszivárogtató sorsa kérdéses, de az ügy miatt Kínával és még az Európai Unióval is szembekerülhet az Egyesült Államok. Ráadásul a Guardian brit lap újabb leleplező információkat ígér.
Az ügy középpontjába az elmúlt napokban a Guardiannek adott interjúban magát meglehetősen korán felfedő kiszivárogtató, Edward Snowden került, aki az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) által végzett, kiterjedt anyaggyűjtési gyakorlatról tárt fel részleteket. A PRISM-ügy kirobbantása mögött álló ex-NSA technikust saját bevallása szerint zavarta, hogy az amerikai kormányzat semmibe veszi a magánélet szentségét és az internet szabadságát. Egy Rubik-kocka volt az jel, amelyről a Guardian újságírói Hongkongban felismerték a szállodai találkozón Snowdent.
Snowden a Booz Allen Hamilton nevű cég munkatársaként vett részt NSA-hez és CIA-hez köthető munkákban, így került hozzá az a dokumentum is, amit átadott az újságíróknak, akikkel már év elején felvette a kapcsolatot. Snowden szerepe még nem teljesen tiszta, például a lassan egy éve a londoni ecuadori nagykövetségen bujkáló Julian Assange, a Wikileaks alapítója hétfőn azt állította, hogy közvetett kapcsolatban álltak, és akit hősnek és példaképnek nevezett. Az, hogy a jövőben mi történik majd a hétfő délutánig egy hongkongi hotelben bújkáló, és a számítógépét egy hatalmas ponyva alatt használó 29 éves férfivel, a történet egyik legérdekesebb kérdése.
Ellsberg szerint Snowden hős, de minden valószínűség szerint neki is ugyanazon kell majd keresztülmennie, amin neki 1973-ban. Bár Ellsberg ellen végül ejtették a vádakat, a 115 évnyi börtön elkerüléséhez az is kellett, hogy kiderüljön: az FBI többször is engedély nélkül hallgatta le a férfit. Snowden ellen feltehetően büntetőeljárás indulna az USA-ban, de ezt megelőzendő már több mint harmincezren írtak alá egy online petíciót, hogy a férfi előre kapjon kegyelmet. A várható kiadatási eljárást a nyomozást indító igazságügyi minisztériumi intézi, miközben a Fehér Ház egyelőre még nem szólalt meg az ügyben, de Snowdent demokrata és republikánus képviselők, szenátorok is árulónak nevezték.
Nemcsak az amerikai titkosszolgálat beszélgetne el vele szívesen arról, mit is tud pontosan a PRISM-ről, hanem például egészen más érdekből a kínai vagy az orosz is. „Mélytorok Hongkongban rejtőzik” – állt a Ta Kung Pao lap címlapján. Több kínai lap is úgy véli, hogy Snowden megjelenése Hongkongban kiélezheti a feszültséget az USA és Kína között. Hongkong és az Egyesült Államok között csaknem két évtizede van kiadatási egyezmény, viszont a pekingi vezetés ezt bizonyos indokokkal megvétózhatja. A kínai vezetés továbbra sem szólalt meg hivatalosan az ügyben.
Az biztos, hogy mindenképpen hónapokig tartana a kiadatási eljárás. Nem kizárt, hogy Snowden közben Izlandon talál menedéket: Birgitta Jónsdóttir, az izlandi parlament képviselője, illetve a Rejkjaviki Modern Médiatudományi Intézet elnöke már jelezte, szívesen segítenének neki. Jónsdóttir korábban a Wikileaks publikációiban is részt vett, illetve egy darabig együttműködött Bradley Manninggel, a Wikileaksen megjelent dokumentumok forrásával is.
Ha Snowden szerepén túllépve akarjuk röviden összefoglalni, mi is pontosan az Egyesült Államokban a múlt héten kipattant és egyre csak fejlődő megfigyelési botrány, a PRISM-ügy lényege, akkor elég ha annyit mondunk: minden, amit az összeesküvés-elméletek terjesztői állítanak, igaz. Kivéve akkor, ha nem az elmúlt ötven év legügyesebben megszervezett csalásáról van szó – egyelőre mindkét forgatókönyvnek van valószínűsége.
Az egész ügy akkor kezdődött, mikor az amerikai Washington Post és a brit Guardian leközölte azt az értesülést, miszerint az Egyesült Államok megfigyelési és adatgyűjtési kéréseket elbíráló szerve, a Foreign Intelligence Surveillance Court (nagyjából a külföldi kémtevékenység megfigyelését segítő bíróság) három hónapra engedélyezte az FBI-nak, hogy a Verizon nevű amerikai telekommunikációs cég előfizetőinek összes hívásadatát – a konkrét beszélgetések hangfelvételeit leszámítva – rögzítse.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után elfogadott Patriot Act nevű törvény alapján a szövetségi nyomozószerveknek, illetve az USA kém- és terrorelhárító szerveinek minden jogi alapja megvan arra, hogy ilyen jellegű adatgyűjtést végezzenek. Korábban is volt olyan, hogy ez kiderült, azonban akkor egy, vagy alig néhány emberről volt szó, a Verizon esetében azonban tulajdonképpen mindenki bekerült a megfigyeltek közé, aki igénybe vette a cég szolgáltatását, függetlenül attól, hogy gyanúsították-e terrorizmussal vagy külföldi volt-e egyáltalán.
Igazából még fel sem pörgött azonban a botrány, mikor a két lap újabb bombát robbantott. Nyilvánosságra hoztak ugyanis egy olyan, állítólag az amerikai titkosszolgálat tisztjeinek képzésében felhasznált prezentációt, mely 41 oldalon keresztül részletezi, hogy lát bele valós időben az NSA azokba a személyes adatokba, melyeket az emberekről a nagy internetes cégek szerverein őriznek. A PRISM fedőnevű alkalmazásról szóló anyag nem mást állít, mint hogy a kémelhárítás olyan megavállalatok gépeibe jár be mindenféle külön felhatalmazás vagy bírósági engedély nélkül, mint a Google, a Facebook vagy épp a Microsoft, és akár személyre lebontva is hozzáfér a felhasználók ott tárolt személyes adataihoz.
A hátsó ajtók létezését szinte azonnal tagadta minden érintett. Habár mindenki elismerte, hogy időnként a bíróság valóban kötelezi őket bizonyos adatok átadására, azonban szerintük egyrészt jogilag, másrészt technikailag is kivitelezhetetlen, hogy az NSA bármikor beléphet hozzájuk és válogathat a rendelkezésre álló, szinte leírhatatlan mennyiségű fénykép, hangfájl, videofelvétel vagy más dokumentum között.
Múlt pénteken a Google vezérigazgatója, Larry Page közleményben nevezte elképzelhetetlennek, hogy az NSA titkos hátsó ajtókon hozzáférne a cég adataihoz. Ugyanígy a Microsoft is azt állította, hogy technikailag lehetetlen az, hogy a valóságban is úgy működjön a PRISM, ahogy azt a lapokban állítják. Kedden a Google, a Microsoft és a Facebook felszólította az amerikai kormányt, hogy tegye átláthatóbbá a nemzetbiztonságra vonatkozó, velük szemben támasztott kéréseit, ugyanis el akarják határolni magukat azoktól a jelentésektől, amelyek szerint készségesen szolgáltatnak adatokat az NSA-nek.
Azonban ha mégis az ügyet kiszivárogtató Edward Snowdennek hiszünk, kimondható, hogy az USA terrorelhárítása nagy mértékben a PRISM használatán alapszik. A prezentáció szerint ma már minden hetedik nemzetbiztonsági jelentésben megjelennek az így szerzett adatok, és a Barack Obama amerikai elnöknek átnyújtott napi nemzetbiztonsági jelentés sem lenne ugyanaz, ha a PRISM nem létezne. Fontos azonban tudni, hogy hivatalosan még senki sem erősítette meg, hogy a webes felületen keresztül használható, állítólagos adatszerzési aduász valóban a megjelenteknek megfelelően működő alkalmazás, és nem egy csalódott dolgozó feltupírozott verziója.
James Clapper, nemzeti hírszerzési igazgató elismerte, hogy a PRISM létező projekt, azonban azt tagadta, hogy ezen keresztül valós időben férnének hozzá az adatokhoz. Szerinte az egész csak a jogilag szabályozott kérvényezési rendszert teszi gördülékenyebbé. Azt sem tagadta senki, hogy ne létezne akár meglehetősen kiterjedt megfigyelési rendszer, és bár ezek többsége az USA területén tartózkodó külföldieket célozza, elkerülhetetlen, hogy időnként amerikai állampolgárok személyes adatai is a hálóba kerüljenek.
A Barack Obama által is megvédett Patriot Act lehetőséget ad bizonyos adatok lekérésére, és a nyomozók élnek is ezzel: a Google például éves szinten összegzi, hogy mely országból hány ilyen hozzáférési végzés érkezett, illetve hogy a cég hányszor tett eleget az utasításoknak. Miközben belső vizsgálatot indított az amerikai kormány annak felmérésére, hogy milyen károkat okozott az ügy a nemzetbiztonságra nézve, a Washington Post felméréséből az derült ki, hogy az amerikaiak többsége, 56 százaléka szerint elfogadható, hogy a kormány lehallgassa a telefonbeszélgetéseket, ha a célja a terrorizmus elleni küzdelem.
Az sem meglepő, hogy a régi szövetségesek együttműködnek a 2001-es események óta folyamatosan zajló terrorellenes háborúban. William Hague brit külügyminiszter azonban ugyanabban a nyilatkozatban, melyben elismerte, hogy a brit kormányzat és terrorelhárítás együtt dolgozott az USA szerveivel, azt is elmondta, hogy aki nem tesz semmi rosszat, annak nincs félnivalója. Ez a vélemény az, amit a politikusok, rendőrök és úgy általában mindenki hangoztat, aki egyetért a terrorizmus elleni harc mindenek felettiségével.
Attól azonban, hogy sokan mondják, még korántsem biztos, hogy valóban ilyen egyszerűen elintézhető a magánélet, illetve a személyes adatok védelme. Snowdennek abban biztosan igaza volt, hogy egészen bonyolult vitákat lehet folytatni az ügyben, elég csak arra gondolni, hogy az emberek függönyt sem azért szerelnek fel otthon, mert valami törvénybe ütközőt tesznek.
A botrány ráadásul még messze nem ért véget. Snowden nem egyik napról a másikra megoldódó sorsa mellett még az sem derült ki teljesen, milyen információkat osztott meg az újságírókkal. A Guardian újságírói azt ígérik, hogy újabb részleteket hoznak nyilvánosságra a megfigyelési ügyben. „Ennél sokkal több és fontosabb leleplezésünk lesz a következő hetekben és hónapokban” – ígérte egyikük sokat sejtetően.
Az ügy ráadásul a Snowden kiadatása körül Kínával érlelődő esetleges feszültségen kívül az Európai Unióval is kiélezheti az Egyesült Államok viszonyát. A június 14-én esedékes, az EU és az USA közötti miniszteri szintű találkozón is már biztosan szó lesz a botrányról Viviane Reding alapjogi biztos és Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter között. Az Európai Bizottság tudni akarja, mennyiben sérülhettek uniós állampolgárok személyes adatai is.
Az Európai Parlament kedden soron kívüli vitát tartott az NSA adatgyűjtése miatt kirobbant botrányról. Tonio Borg fogyasztóvédelmi biztos szerint ez egy fontos különbség az Egyesült Államok és az Európai Unió között. „Míg az USA-ban csak az amerikaiak élveznek alkotmányos védelmet, addig az Unió általános alapjogként tekint a személyes adatok védelmére” – jelentette ki. Az EP-képviselők elítélték ezt az adatgyűjtési gyakorlatot, és egy egységes európai adatvédelmi törvény létrehozását sürgették.
Megpróbáltuk kideríteni, hogy mi a hazai szervek és felelősök véleménye a botrányról, de a cikk megjelenéséig sem Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke, sem az Információs Hivatal nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre. Nem tudtuk meg, hogy milyen törvényi lehetőségei vannak a magyar titkosszolgálatoknak arra, hogy az interneten tárolt, de nem nyilvános személyi adatokhoz férjenek hozzá. Nem érkezett válasz arra sem, hogy van-e együttműködés ilyen szempontból a magyar és a külföldi kémelhárítás között, és bár szerettük volna, nem tudtuk meg, hogy a magyar kémelhárítás szerint is fontos adatszerzési területet jelentenek a felhőben tárolt, illetve a közösségi médiában közzétett, sokszor szabadon elérhető adatok. A kérdéseket kedd délután az Alkotmányvédelmi Hivatalnak is feltettük, a továbbiakban az ő válaszaikat is várjuk.