Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták a palesztin kormányfő lemondását

2013. június 23., vasárnap 12:52

Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap elfogadta Rámi Hamdalláh miniszterelnök lemondását. A politikus csütörtökön jelentette be, hogy alig két héttel hivatalának elfoglalása után távozik a tisztségből. Hamdalláhnak nem volt semmilyen politikai tapasztalata kormányfői kinevezése előtt,  azelőtt egyetemi tanár volt. Abbász szóvivője közölte: az elnök elfogadta a lemondást, egyben felkérte Hamdalláhot, hogy irányítsa az ügyvezető kormány munkáját.

A lemondás lehetséges okai között említik a miniszterelnök tekintélyének aláásását. Amikor a hónap elején kinevezték, Abbász elnök két helyettest is állított Hamdalláh mellé Mohamed Musztafa és Ziad Abu Amr személyében. Állítólag mind a ketten szemet vetettek a kormányfői posztra, és tevékenységükkel nem éppen erősítették Hamdalláh helyzetét.

A lemondott politikusnak az eredeti terv szerint augusztusig kellett volna az átmeneti kormány élén állnia. Addigra kellene a Ciszjordániát irányító Fatahnak és a Gázai övezetben uralkodó Hamásznak közös kormányt alakítania Abbász vezetésével. A két palesztin szervezet közti jelentős nézetkülönbségek miatt kétséges, hogy lesz-e egyáltalán a közös kormányt célzó megállapodás.

Rovatok