Index Vakbarát Hírportál

Megszavazta az EP a Tavares-jelentést

2013. július 3., szerda 13:15

Nem született meglepetés, az Európai Parlament a tegnapi, Orbán Viktor részvételével megtartott vita után megszavazta Rui Tavares jelentését, amely az alapvető jogok magyarországi helyzetét ítélte meg, a magyar kormány több intézkedését antidemokratikusnak minősítve.

A strasbourgi plenáris ülésen a jelentés elfogadását 370 képviselő támogatta, 249 elutasította, 82-en tartózkodtak.

"Jogi értelemben nem lesz következménye annak, hogy a parlament megszavazza a Tavares-jelentést" – közölte még tegnap az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Igaz, a jelentés kapcsát többször felmerült a hetes cikkely életbeléptetése, amely nyomán megvonhatnák a szavazati jogot Magyarországtól, ám nem valószínű, hogy ez bekövetkezne.

Az EP-ben folyó vita ugyan Magyarországról szólt, ám középpontjában valójában az a dilemma állt, hogy milyen intézményes keretek között lehet egy tagországot felelősségre vonni, amennyiben a többség úgy véli, hogy az megsérti az EU alapvető elveit.

A tagországok között ugyanis nincs egyetértés abban, hogy az EU-nak a mélyebb szövetség irányába kell elmozdulnia, vagy lazább kötelékekkel kell összekötni a tagállamokat.

"Gyakorlatilag a jelentéstevő Tavares el is mondta, hogy újabb jogi procedúrát szeretnének kialakítani, még több államot szeretnének vizsgálni, még-még-még nagyobb felhatalmazást kérnek arra, hogy az európai államokat vizsgálhassák" – mondta Lánczi, jelezve, hogy a Tavares-jelentés inkább a mélyebb szövetség kialakítására tet kísérletként értékelhető.

A Fidesz több vezetője – és a tegnapi vita kezdetén Orbán Viktor is – jelezte, hogy nincsenek illúzióik az EP döntését illetően. A párt szerint csupán politikai vita zajlik, a döntés pusztán a pártok erőviszonyait tükrözi az EP-ben, ahol az  Európai Néppárt – amelynek a Fidesz is tagja – kisebbségben van.

„Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek" - idézte az MTI Orbán Viktort.

„Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján - népszavazással is megerősítve – beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni" – jelentette ki Dobogókőn a kormányfő.

A kormányfő a Magyar Természetjáró Szövetséggel írt alá megállapodást a Pest megyei Dobogókőn, majd újságírói kérdésre válaszolva beszélt a Brüsszelben kedden folytatott vitáról, illetve a Tavares-jelentés elfogadását követő esetleges válaszlépésekről.

A Tavares-jelentés súlyosan sérti, korlátozza Magyarország függetlenségét, a jelentés révén gyámság alá akarják helyezni az országot, ami bántó a magyar emberek számára és veszélybe sodorja az EU eszmeiségét is – mondta a kormányfő.

Rovatok