„Életem árán is megvédem az alkotmányos rendet" – jelentette ki az egyiptomi elnök televíziós beszédében egy nappal a hadsereg ultimátumának lejárta előtt. "A vérünket is feláldozzuk annak érdekében, hogy megvédjük az embereket a terroristáktól" – kontrázott rá a hadsereg Végső óra című kiáltványában.
"Nem nézzük ölbe tett kézzel a katonai puccsot, a szabadság fontosabb az életünknél" – emelte a tétet a Reutersnek nyilatkozva a Szabadság és Igazság Pártja (FJP) helyettes vezetője, Esszam el-Erian.
A hangzatos szólamokat eközben heves akciók kísérik: a Muzulmán Testvériség és politikai szárnya, az FJP által támogatott Mohamed Murszi hívei és a vegyes összetételű, világi, keresztény, mérsékelt iszlám, liberális, baloldali csoportokból álló tüntetők között országszerte összecsapások voltak, amelyek eddig 24 halálos áldozatot követeltek és több mint hatszáz ember sérülését okozták.
Murszi ellenzéke az elnök beiktatásának egy éves évfordulójára időzítette a június 30-án elindított megmozdulást. Az akciók élére a Tamarrud (Lázadás) szervezete állt, amely 22 millió aláírást gyűjtött össze június végéig az elnök lemondását követelve.
Hiába söpörte el az arab tavasz Hoszni Mubarak elnököt 2011-ben és vette át a hadsereg az ideiglenes kormányzást másfél évre, hogy aztán az első demokratikusan választott elnöknek, Murszinak átadja a hatalmat, a Tahrir téri kedélyek sosem nyugodtak le igazán. Az elmúlt év sem volt mentes a tüntetésektől: utcai akciók kísérték az alkotmány decemberi elfogadását és a tavalyi parlamenti választást is, amely az iszlamista pártok győzelmét hozta. A legtöbb szavazatot a Szabadság és Igazság Pártja (FJP), a Muzulmán Testvériség politikai szárnya szerezte, ám az alkotmánybíróság érvénytelenítette az eredményt. A tervek szerint áprilisban indult volna újabb maratoni választás – egészen június végéig tartott volna – ám a megmérettetésre várhatóan csak jövőre kerül sor.
A növekvő bizonytalanság nyertesének Abdel-Fattah al-Sziszi tűnik. Az egyben a védelmi tárcát is irányító tábornok központi szerepet szán a hadseregnek a jelenlegi válság megoldásában. Miután Murszi tavaly augusztusban lemondatta elődjét, Huszein Tantaui tábornokot Sziszi a Legfelsőbb katonai Tanács (SCAF) vezetője is lett. A SCAF gyakorolta a végrehajtó hatalmat Murszi megválasztásáig, az átadás előtt pedig igyekezett minél nagyobb befolyást biztosítani a maga számára. Sziszi most ugyanakkor igyekszik eloszlatni a közvetlen katonai kormányzás visszatérésével kapcsolatos aggodalmakat.
A régi elnök bukása utáni rövid kegyelmi időszak után ugyanis a hadsereg szembetalálta magát a Mubarak távozását követelő jelszavakra rímelő "Le a katonai rendszerrel!" jelszóval.
A tábornok nem állt ki és beszélt személyesen a három napja az ország különböző részeiben összegyűlt tüntetőkhöz, de nemzeti zászlót lobogtató katonai helikoptereket küldött Kairó fölé, amelyeket a Murszi elnök lemondását követelő tüntetők "együtt a hadsereg és a nép" kiáltásokkal üdvözöltek.
"A tábornok tavaly év végén már megpróbált nemzeti konszenzust kialakítani az új alkotmány körüli válságban, de akkoriban a Muzulmán Testvériség ellenállásába ütközött" – emlékeztetett Musztafa Kamel al-Szaid, a kairói egyetem politikatudományi tanára.
Az 58 éves al-Sziszit sokan Murszi emberének tekintették, aki segíteni fogja az elnököt abban, hogy az iszlám erők vonják ellenőrzésük alá a hadsereget, amely hagyományosan a világi állam támaszaként szolgált, gátat vetve az iszlám radikalizmusnak. Ám látható, hogy erősebbek benne a hadsereghez fűződő kötelékek.
Az egyiptomi hadsereg szoros kapcsolatokat ápol az amerikai hadsereggel, amely fegyverzete nagy részét szállítja. Az 1979-es izraeli-egyiptomi békeszerződés óta az egyiptomi hadsereg jelentős támogatást kap Washingtontól, amelynek az összege jelenleg eléri az évi 1,3 milliárd dollárt (293,3 milliárd forint).
A rendezett lemondás és a hatalom kaotikus elvesztése között választhat az elnök szerda délutánig – állítja az al-Ahram lap. Az állami sajtóorgánum szerint a hadseregnek már megvan az menetrendje Murszi távozására: a hatalmat egy háromtagú elnöki testület venné át, 9-12 hónapra, levezetve az új alkotmány kidolgozását és az új elnökválasztást.
A tüntetők száma országosan a 17 milliót is elérte, ami a 80 milliós országban is túlzó becslésnek tűnik, de mindenképpen milliós megmozdulásokról van szó.Több helyen nagyobb létszámban jelentek meg a tiltakozók, mint a Mubarak elleni tüntetéseken.
Erejüket jelzi az is, hogy a hadsereg inkább melléjük, semmint az elnök mellé állt, bár ebben szerepet játszhat az is, hogy – al-Sziszi nyilatkozatai ellenére – a fegyveres erők lehetőséget látnak a megmozdulások révén arra, hogy visszaszerezzék befolyásukat.
Kérdés azonban, hogy ehhez miként viszonyulnak a tüntetők, akik már Mubarak eltávolítása után is tiltakoztak a katonai hatalomátvétel lehetőségével szemben. Igaz, az elnök hatalmának megdöntése óta romlott a közbiztonság, nem javult a szegényrétegek gazdasági kilátása, és nőtt azok száma is, akik az iszlamisták térnyerését látva mindinkább nosztalgiát éreznek a mubaraki évtizedek iránt.
Azonban a parlamentbe nagy többséggel bejuttatott iszlám pártok hívei is nagy erőt képviselnek, főleg vidéken. Teret hódítottak a radikális szalafiták is, akik az iszlám jogrendre épülő fundamentalista államot látnának szívesen Egyiptomban.
Egy polgárháborúvá szélesedő konfliktusnak beláthatatlan következményei lennének a legnépesebb arab országban, így a remények szerint az utolsó pillanatban végül sikerül megállapodnia Murszinak és a hadseregnek, valamint az őket bizalmatlanságuk ellenére többé-kevésbé szövetségesnek tekintő ellenzéknek a politikai rendezésről.