Index Vakbarát Hírportál

A könyvvizsgáló, aki holtában lett bűnös

2013. július 12., péntek 00:03

A halott könyvvizsgáló, Szergej Magnyitszkij mellett távollétében elítélték a brit William Browdert is, aki az egyik legnagyobb oroszországi befektető céget vezette. A céget adócsalással vádolták, a bűnt szerinte hatósági személyek követték el, a vádak a volt kormányfő vejéig értek. Előzetes letartóztatásban halt meg, orvosi segítség elmaradása miatt. Amerikai-orosz konfliktust is szült az ügy.

A szovjet és az orosz igazságszolgáltatásban is példátlanul döntött csütörtökön a moszkvai bíróság, bűnösnek mondva ki Szergej Magnyitszkijt. A férfi ugyanis már csaknem négy éve halott.

Az előzetes letartóztatása alatt az orvosi segítség elmaradása miatt elhunyt Szergej Magnyitszkij elítélésének kimondását a vádlott halála ellenére a bíróság az ügyet övező társadalmi érdeklődéssel indokolta. Az érdeklődés kétségtelenül nagy volt, hiszen a 2008-ban őrizetbe vett férfi egy évvel későbbi halála az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatainak elhidegülését is fokozta.

Washington tavaly léptette életbe az úgynevezett Magnyitszkij-listát, amelyen az a 18 ügyész, bíró, orvos szerepel, akik az amerikaiak szerint felelősek lehetnek a férfi halálában. A listán lévők és rokonaik nem kaphatnak amerikai vízumot, és nem vezethetnek számlát amerikai bankokban. Számláikat befagyasztották Svájcban is.

Az auditor halála

Önmagában egy haláleset a vizsgálati fogságban nem váltott volna ki nemzetközi érdeklődést, és nem okozott volna nagyhatalmi diplomáciai konfliktust. Ám a halálakor csupán 37 éves Magnyitszkij a Firestone Duncan brit tanácsadó cég munkatársa volt, és ebben a minőségében ő végezte a Hermitage Capital Management brit befektetési társaság oroszországi érdekeltségeinek auditálását.

A cég orosz érdekeltségeivel szemben 2007-ben adócsalás vádjával eljárás indult. A könyvvizsgáló azonban nyilvánosan többször is azt állította, hogy a visszaéléseket valójában maga a rendőrséggel és a nyomozókkal, valamint az adóhatósággal kapcsolatban álló személyek követték el a cég korábban lefoglalt papírjaival és pecsétjeivel 2004 és 2007 között. Az 5,4 milliárd rubeles, akkori árfolyamon összesen 230 millió dolláros értékű csalásról Magnyitszkijnak állítólag bizonyítékai is voltak.

Céget loptak az adócsaláshoz

Eszerint a Hermitage Capitalhoz tartozó három vállalkozás 2006-ban befizetett 230 millió dollárnak megfelelő összeget nyereségadóként. Nem sokkal később a rendőrség lefoglalta a cégek papírjait, majd ismeretlenek ezt felhasználva fals szerződésekkel bírósághoz fordultak, amely helyt adott keresetüknek, miszerint a három cég egymilliárd dolláros tartozást halmozott fel. Ezután felülvizsgálták a cég könyvelését, és az új adatok szerint a három cégnek nem is volt haszna, amelyből adót fizethetett volna.

Ezért 2007-ben az új adatokra hivatkozva a cégek – illetve a mögötte álló új, a rendőrséggel és az adóhatósággal összejátszó személyek – visszaigényelték a korábban befizetett 230 millió dolláros nyereségadót. Az összeg még az év végén visszakerült az új számlákra, majd egy svájci bankon keresztül kikerültek az országból. (Az ügy kapcsán egy tulajdonost – vélhetően strómant – 2008-ban öt évre leültettek.)

Magnyitszkij vádjai – amelyek szerint az adóhatóság emberei is közreműködtek az ekkor már költségvetési pénzek elsíbolásában – magasra értek, hiszen a Szövetségi Adóhatóság (FNSZ) élén nem más állt, mint a korábbi kormányfő, Viktor Zubkov veje. (Anatolij Szergyukov később védelmi miniszter lett, tavaly a védelmi minisztérium ingatlanait érintő korrupciós botrányok miatt lemondott, de a vádak egyelőre csak beosztottjait érintik.)

Magnyitszkij nem sokkal azután került őrizetbe, hogy az állítólagos bizonyítékokról szólt. Halálát fogságban szerzett betegség, és az ahhoz köthető szívelégtelenség okozta. A Kremllel kritikus Novaja Gazeta hetilap a férfi halála után hosszabb cikket írt arról, hogy Magnyitszkij által felrajzolt rendőrségi korrupciós séma nem csak a Hermitage Capital érdekeltségeivel, de más cégek felhasználásával is működött. A lap szerint a rendőrség papírjai segítségével 11 milliárd rubelt – egy rubel kb 7,5 forint – sikkasztottak el a költségvetésből állami hivatalnokok 2009 és 2011 között.

Browder Davosban is félt

„Olyan országról van szó, amely embereket ölet meg külföldön. És ha ennek az országnak a kormányfője fenyeget, akkor én nyugtalan vagyok” – nyilatkozta a Hermitage Capital elnöke a januári davosi világgazdasági fórum után. Az amerikai születésű, de ma már brit állampolgárságú William Browder újságírókra hivatkozva azt állította, hogy Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő kijelentette: kár, hogy Magnyitszkij halott, és kár, hogy Browder szabadlábon van.

A 2006-ig legnagyobb oroszországi befektetőként számon tartott Harmitage Capital elnöke nem jelent meg a moszkvai tárgyaláson, így továbbra is szabadlábon marad, feltéve, ha nem utazik Oroszországba: a bíróság ugyanis kilenc éve börtönre ítélte adóelkerülésért, amelyhez, az ítélet szerint, az ő felbujtására dolgozta ki Magnyitszkij a konstrukciót.

Washington túllőtt a célon

„Nem akarom mentegetni azokat, akik felelősek Magnyitszkij halálában, de azt hiszem, hogy a Magnyitszkij-lista elfogadásakor a Kongresszus nem cselekedett egészen jogszerűen” – mondta az Indexnek Szergej Mitrohin. A parlamenten kívülre szorult ellenzéki Jabloko párt vezetője szerint az amerikai törvényhozás bíróságként cselekedett, amikor felelősnek mondta ki Magnyitszkij halálában a listán szereplőket.

„A politikai lépésre politikai válasz született, még ha abszurd is. De a jelenlegi hatalom másképp nem tud reagálni" – mondta Mitrohin, aki szerint ennél többet nem lehet mondani az ügyről egy olyan országban, ahol valójában nincs igazságszolgáltatás. „A bíróság csupán eszköz a hatalom kezében" – jelentette ki a politikus, abszurdnak nevezve, hogy a sértett orosz hatalom egy halott emberről mondatta ki a bírósággal a bűnösséget. „Ez végleges szembefordulás a Nyugattal és az általa védett jogállamisággal és emberi jogokkal" – mondta a liberális politikus.

„Moszkva ezzel az ítélettel jelezte, hogy nem tűri el a belügyeibe való beavatkozást” – értelmezte a posztumusz ítéletet Marija Lipman. A moszkvai Carnegie Intézet munkatársa szerint ezt az elutasítást hangsúlyozta az is, hogy Magnyitszkij halálának ügyében nem ítéltek el senkit, sőt, a már említett stróman elítélésén kívül érdemi lépés sem történt azoknak a korrupciós sémáknak a felderítésére, amelyeket Magnyitszkij elég világosan leírt.

A közelmúltban azonban ebben is változás állt be: a három cég kapcsán ezúttal áfacsalás ügyében nyomoz a rendőrség, és már megjelent az első vádlott is, az adóhatóság egykori munkatársának személyében.

Browder bosszúja

Lipman szerint nemzetközi visszhangot sem váltott volna ki Magnyitszkij halála, ha Browder nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a történtek ne merüljenek feledésbe. „Nem lehetett könnyű a kongresszusig vinni az ügyet, különösen, hogy a Magnyitszkij-lista jóváhagyását Barack Obama is ellenezte" – mondta az elemző.

A befektetési társaság Browder bevallása szerint 2004 körül állt a csúcson, amikor négy és félmilliárd dollárnyi befektetést kezelt. Ebben olaj-és gázipari vállalatok részvényei – köztük a Gazproméi – voltak. Browder, akit a hatóságok 2005 novembere óta nem engednek Oroszországba egy korábbi interjújában elmondta: 2004 végéig úgy érezte, hogy Putyin az oligarchák és a korrupció ellen valódi harcot vív, amelynek célja a jogállam megteremtése.

A Jukosz olajtársaság elnöke, Mihail Hodorkovszkij 2003-as letartóztatását is ekként értelmezte – Browder szerint a Harmitage Capital az olajcég machinációi miatt elvesztette a Juokszba fektetett pénzének 99 és fél százalékát –, és üdvözölte az egykori leggazdagabb orosz ellen megindított eljárást. „Pedig Putyin csak maga köré gyűjtötte a lojális oligarchákat, hogy ő váljon a legnagyobb oligarchává" – értékelte át a történteket Browder.

Rovatok