Index Vakbarát Hírportál

Felmentették a 17 éves fiút lelövő rendészt

2013. július 14., vasárnap 08:00

Nem találta bűnösnek egy floridai esküdtszék George Zimmermant, akit azzal vádoltak, hogy tavaly februárban agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint. A hattagú esküdtszék - mindnyájan nők, közülük öten fehérek, egy pedig latin-amerikai származású -, két napon át, összesen 16 órát tanakodott azon, hogy milyen döntést hozzon, és végül helyi idő szerint szombat este úgy határozott, hogy Zimmerman nem bűnös.

Az esküdtszék számára a másik lehetőség az volt, hogy előre meg nem fontolt szándékkal (erős felindulásban) elkövetett emberölésben találja bűnösnek Zimmermant, és ebben az esetben akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhették volna. Az esküdtszék azonban nem találta megalapozottnak a vádat, és döntésének ismertetése után Debra Nelson bíró közölte a vádlottal, hogy szabadon távozhat.

Különböző verziók

A Martin-gyilkosság országszerte rasszizmusellenes tiltakozó megmozdulásokat váltott ki, mert a rendőrség 44 napig nem indított eljárást az elkövető, az akkor 28 éves, fehér és latin-amerikai felmenőkkel rendelkező települési önkéntes rendész ellen. Jogvédő csoportok szerint a hatóságok rasszista részrehajlás miatt hagyták hetekig futni a vádlottat. Még Barack Obama elnök is reagált, mondván megindultan, "ha lenne fiam, Trayvonra hasonlítana".

A majd egy hónapig tartó bírósági eljárás során a vádhatóság és a védelem két, egymástól merőben eltérő jellemrajzot adott George Zimmermanról: az esküdteknek el kellett dönteniük, hogy a vádlott egy "önjelölt rendőr", aki úgy gondolta, hogy önmaga szolgáltathat igazságot, vagy pedig egy jó szándékú önkéntes rendész, aki önvédelemből, saját életét féltve ölte meg a fegyvertelen kamaszt.

A bűntény napján, tavaly február 26-án este Zimmerman felhívta a rendőrséget, és arról tett bejelentést, hogy "egy rendkívül gyanús" alak céltalanul bóklászik az esőben. A rendőrség ügyeletese azt tanácsolta neki, hogy ne kövesse az illetőt, és járőröket küldött a helyszínre. Zimmerman azonban nem fogadta meg a tanácsot, és követte, majd megölte a fiút.

Arról nem volt vita a per során, hogy Zimmerman megölte-e színesbőrű Martint, de az indítéka ügyében heves küzdelmet vívott egymással a vád és a védelem. Az ügyészség azt igyekezett bebizonyítani, hogy Zimmerman faji előítéletből kezdte el követni a fiút a végzetes éjszakán, a védelem pedig arról igyekezett meggyőzni az esküdtszéket, hogy a vádlott önvédelemből lőtte le a fegyvertelen középiskolást, mert leütötte őt, majd a földön fekvő Zimmerman fejét a járda betonjának csapkodta.

Félti az életét

Az eljárás idejére az esküdtszék tagjait teljesen elszigetelték a külvilágtól, nem találkozhattak családjaikkal sem, nem használhattak laptopot és okostelefont, és egy titkos helyen tartották felügyelet alatt őket.

Helyszíni jelentések fokozott rendőri jelenlétről számoltak be a sanfordi bíróság épületénél. A felfokozott indulatokról tanúskodik, hogy elmarasztaló ítélet hívei azt skandálták a bíróság épületében, hogy "nincs igazság", miközben Zimmerman ügyvédjei máris közölték a sajtóval, hogy védencük félti az életét. A hatóságok előre megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket, tartva attól, hogy felmentés esetén tüntetések és akár utcai zavargások is kirobbanhatnak a floridai településen.

Rovatok