Index Vakbarát Hírportál

Rossz idők járnak Nigériában az iszlamistákra

2013. július 15., hétfő 22:00

A nigériai hadsereg azzal büszkélkedik hétfői közleményében, hogy a két hónapja indult nagyszabású katonai offenzívában sikerült lerombolni az iszlemista lázadók hadállásait és számos harcosukat megölték vagy elfogták, és több, a Boko Haram által túszulejtett személyt is sikerült épségben kiszabadítani.

A hadsereg májusban kezdte meg eddigi legátfogóbb hadműveletét az ország északkeleti részében az iszlám állam létrehozásáért küzdő Boko Haram szervezet fegyveresei ellen. A Boko Haram 2001-től vált aktív politikai szereplővé, a kezdeti békésebb periódust követően 2009-ben egy átfogó kormányzati ellenőrzés miatt kezdett gerillaharcba. Ekkor úgy tűnt, a reguláris hadseregnek nem okoz majd különösebb gondot az iszlamista ideológiát valló szervezet, gyorsan végeztek 800 lázadóval, köztük magával az alapító Mohammed Yusuffal is.

A szervezet azonban újjáéledt romjaiból, és Abubakar Shekau vezetésével minden korábbinál erősebben tért vissza, miután kapcsolatokat épített ki az al-Kaidához kötődő, szaharai szélsőségesekkel. Idén májusra a Boko Haram az ország sivatagosabb északkeleti részén átvette az ellenőrzést, itt több-kevesebb hatékonysággal bevezette az iszlám jogrendszert, a saríat is. Emellett a szervezet véres terrortámadásokkal is észrevetette magát.

Goodluck Jonathan elnök azonban rendkívüli állapotot hirdetett, és tüzérséggel valamint légierővel is megerősítette a térségben állomásozó haderőt. A gerillaharcokra jellemző véres harcok eredményeképp a Boko Haram már május végére jelentős hátrányba került, Shekau - persze győzedelmes retorikai körítéssel - egy videoüzenetében a világ iszlamista elkötelezettségű harcosainak segítségét kérte. A hadsereg offenzívája azonban megtorpant, és az iszlamista erők újabb sokkoló merényletekkel adták a világ tudomására, hogy még van erejük – ha más nem, védtelen iskolások lemészárlására.

Rovatok