Index Vakbarát Hírportál

Több ezren tüntetnek Amerikában a Zimmerman-ítélet ellen

2013. július 15., hétfő 08:25

New Yorkban több ezren vonultak az utcára, de más amerikai nagyvárosokban is tüntetéseket tartottak vasárnap este azt követően, hogy a floridai esküdtszék felmentette George Zimmermant, akit azzal vádoltak, hogy tavaly februárban agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint.

Az ítélet elleni tiltakozásul Washingtonban, Los Angelesben, San Franciscóban és több más helyszínen is sokan vonultak az utcára. A tüntetések nagy része békésen zajlott le, bár Los Angelesben egy csoportot a rendőrség oszlatott fel, és néhány utcát ott le kellett zárni.

Előzőleg Barack Obama elnök nyugalomra intette mindazokat, akik elégedetlenek Zimmerman felmentésével.Több emberi jogvédő és egyházi ember is az erőszak ellen emelt szót a tüntetőkhöz beszélve, jóllehet egyetértettek abban, hogy nem tartják igazságosnak az ítéletet.

Gyanúsan bóklászott az esőben, lelőtték


A per során az ügyészség azt igyekezett bebizonyítani, hogy az önkéntes rendőr Zimmerman faji előítéletből kezdte el követni a fiút, aki a tavaly februári végzetes éjszakán – Zimmerman akkor bejelentése szerint – „gyanúsan bóklászott az esőben”.

A védelem pedig arról próbálta meggyőzni az esküdtszéket, hogy a vádlott önvédelemből lőtte le a fegyvertelen középiskolást. Az esküdtszék végül azt mondta ki, hogy a vádlott nem bűnös és elvetette a másik lehetőséget, amely az volt, hogy előre meg nem fontolt szándékkal (erős felindulásban) elkövetett emberölésben találja bűnösnek Zimmermant, és ebben az esetben akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhették volna.


A vasárnapi tüntetők szerint igazságtalan ítélet született, amely azt is mutatja, hogy az Egyesült Államokban még mindig könnyebben minősítik bűnösnek a fekete bőrűeket, mint a fehéreket. Sürgették, hogy a hatóságok lépjenek fel határozottabban a rasszizmus ellen. Obama elnök nyilatkozatában Trayvon Martin halálát tragédiának nevezte, amely szerinte arra is figyelmeztet, hogy meg kell fékezni az országban a lőfegyverrel elkövetett erőszakos cselekményeket.


Az igazságügyi minisztérium bejelentette, a felmentő ítélet után még nem tett le arról, hogy újabb vádakat találjon Zimmerman ellen. Jelenleg azt vizsgálják, hogy polgárjogi alapon felelőssé tehető-e a férfi a gyilkosságért.

Rovatok