Index Vakbarát Hírportál

Megölték a dinnyeárust a közterület-felügyelők

2013. július 21., vasárnap 09:20

Összesen 897 ezer jüan (32,9 millió forint) kárpótlást kapott annak a közép-kínai, falusi dinnyeárusnak a családja, akit a közterület-felügyelők erőszakkal akartak megregulázni, és aki ennek következtében meghalt - jelentette a helyi forrásokra hivatkozva a kínai média vasárnap.

Ezzel egy időben a közterület-felügyelet pártvezetői közül a párttitkárt és a helyettesét felfüggesztettek az állásából, az intézkedő hat úgynevezett csengkuant pedig a hétvégén őrizetbe vették és a közigazgatási székhely, Csencsou város fogdájába szállították.

Teng Csen-csia és felesége, valamint a közterület-felügyelők között azután fajult el a vita, hogy az őstermelőket először megbírságolták és elküldték, mérlegüket megrongálták, mert tiltott helyen árultak, majd, immár az új helyen, dinnyét vettek el tőlük. Az asszony banditáknak nevezte őket és egyikük azonosítóját le is tépte a ruhájáról. Az egyenruhások közül valaki - szemtanúk korábbi állítása szerint - egy mérlegsúllyal leütötte a férfit, aki meghalt. A holttestet csak órákkal később, csaknem kétszáz rendőr beavatkozása nyomán, erőszakkal szállították el a helyszínről.

A férfit a családtagok és különböző hatósági személyek jelenlétében felboncolták, a halál pontos okának kiderítése folyamatban van. A temetést pénteken megtartották. Az áldozat felesége kórházi kezelésre szorult.

Az interneten az elhunyt lánya eleinte a helyi kormányzatot szidalmazó és bíráló mikroblog bejegyzéseket tett közzé, amit később törölt, majd váratlanul köszönetet mondott a helyi vezetésnek, és kérte, hogy a családot a "külvilágból" ne zavarják. A szemfüles blogolók utolsó posztjának nyelvi stílusából, szóhasználatából kideríteni vélték, hogy azt vagy diktálták, vagy helyette írták.

A történtek országos felháborodást generáltak, ami a mikroblogok világában pénteken tetőzött. A hozzászólók egyszerre bírálták indulattal a brutális fellépésükről elhíresült csengkuanokat, valamint a helyi kormányzatot, amelynek közleményeiből arra lehetett következtetni, hogy el kívánja tussolni az ügyet, és minden eszközzel a "stabilitás" fenntartására törekszik.

Rovatok