Index Vakbarát Hírportál

15 napot kapott, 5 év alatt üli le

2013. július 24., szerda 12:38

Börtönben eltöltendő karácsonyokra ítéltek egy nőt az Egyesült Államokban. Öt év próbaidőt kapott, ezalatt összesen ötször kell az ünnep idejére rács mögé vonulnia, ha nem teszi, akár 15 éven át is raboskodhat.

A szokatlan ítéletet Michael Holbrook ohiói bíró hozta. A 44 éves nő, Betina Young bűne az volt, hogy illegális bevándorlóknak adott el személyi igazolványt és autóvezetői jogosítványt, összesen kilencvenötöt hét év alatt.

A nő egy okmányirodában dolgozott, a történtek után menesztették. Sekou Kpoto közvetített a bevándorlók és Young között, az ő ügyét később tárgyalják. A bevándorlók fejenként 700–1500 dollárt, azaz 150–330 ezer forintot fizettek az igazolványokért.

Az ítélet szerint Youngnak a következő öt karácsonykor mindig legalább 3 napot kell börtönben lennie. Emellett 3000 dolláros, azaz 670 ezer forintos büntetést is be kell fizetnie.

A büntetés szokatlannak tűnhet, de Holbrook bíró gyakorlatában nem az: ő előszeretettel ítéli „Holbrook-ünnep″ eltöltésére a bűnözőket, hogy az ünnepek alatt legyen idejük a rácsok mögött végiggondolni tetteiket.

Rovatok