„Kisiklottam. Mit csináljak, mit kéne csinálnom? Elbasztam, meg akarok halni" – mondta az El Mundo spanyol lapra hivatkozó Daily Mail szerint a vonat fekete doboza alapján a mozdonyvezető a spanyolországi vonatbaleset után közvetlenül a forgalomirányításnak.
A kedden a rendőrség legújabb adatai szerint a korábban közölt 80-nál kevesebb, 78 ember halálát okozó tragédia elsődleges oka valószínűleg gyorshajtás volt. A kanyarban a megengedett 80 kilométeres sebesség helyett óránként 180-nak haladt a sínekről végül lesodródó szuperexpressz.
A rendőrség arra vár, hogy kikérdezhesse a szintén kórházban ápolt mozdonyvezetőt, aki ellen eljárás indult, hivatalosan is gyanúsított az ügyben.
Az El País spanyol lap azt írta, hogy Francisco José Garzón Amo túl későn fékezett, de az ügyben a nyomozók a fékrendszer esetleges hibáját is vizsgálják. A vonalat automatikus sebességellenőrző rendszerrel látták el, de ezen a szakaszon egy másik rendszert telepítettek, amely nem teljesen automatizált, vagyis jobban függ az emberi tényezőtől. Az El País szerint a fedélzeti monitoron kigyulladt a sebességtúllépésre figyelmeztető vészjelzés, de a mozdonyvezető a fékezés ellenére már nem tudta elkerülni a balesetet.
Az 52 éves férfi 30 éve dolgozik a spanyol államvasutaknál (Renfe), 2000 óta mozdonyvezetőként. „Olyan gyorsan megyek, hogy kikapcsolnak a radarok", dicsekedett korábban Facebook-oldalán. Az ABC.es nyilvánosságra hozta a masiniszta mára már törölt Facebook-oldalát, amelyen a Francisco José Garzón Amo által feltöltött fényképen látható, hogy a vonat sebességmérője több mint 200-at mutat. A veszélyes mutatvány tavaly márciusban volt.
A Facebook-oldalon egy párbeszéd is olvasható volt, amely a masiniszta és ismerőse között folyt le a száguldás pillanatában: „Ennél gyorsabban már nem tudok menni!" „.... meg, ez tényleg 200!" „Kiakadt a radar, hehehe!" – írták egymásnak. A mutatvány akkor baleset nélkül zárult, kedden azonban Garzón Amo vonata az ország történetének legsúlyosabb balesetét szenvedte el.
A balesetnek 78 áldozata volt, 95 sérült még mindig kórházban van, 32 ember állapota súlyos. János Károly spanyol király is meglátogatta a sérülteket. 72 áldozatot már azonosítottak, egyikük a budapesti Cervantes Intézet munkatársa volt.
Péntek reggelre a balesetben érintett egyik vonalon helyreállt a vasúti közlekedés, az egyik nagysebességű vonal azonban továbbra is zárva marad.