Index Vakbarát Hírportál

Megsemmisítette a bizonyítékokat a 2010-es olajkatasztrófa vádlottja

2013. július 26., péntek 11:48

Megsemmisítette az ellene szóló bizonyítékokat a Halliburton energiaszolgáltató vállalat, amelyet amerikai hatóságok a 2010-es olajkatasztrófa miatt helyeztek vád alá. A Mexikói-öbölben történt súlyos baleset az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajszennyezését okozó szerencsétlensége volt, melynek során 11, a kútnál dolgozó munkás halt meg, az elsüllyedt platform helyén pedig csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe.

Az amerikai Halliburton energiaügyi szolgáltató cég - amely ellen év eleje óta per folyik az ügyben - a bíróság előtt ismerte el, hogy megsemmisítette a katasztrófát követően az olajkút betonozásáról készült számítógépes szimulációs eredményeket. Korábbi vizsgálatok szerint a betonozás minőségi hiányosságai szénhidrogének beszivárgását okozhatták a kútba, és elképzelhető, hogy ez váltotta ki a robbanást.

A cég most jelezte, hogy kész kifizetni a kiszabható legnagyobb büntetést. A vállalat emlékeztetett arra is, hogy korábban már önként adományozott 55 millió dollárt (több mint 12 milliárd forintot) egy amerikai állatvédő szervezetnek. A vádhatóság a vállalat közleménye szerint közölte, hogy cserében nem folytatja a bűnvádi eljárást a vállalat ellen.

Rovatok