Index Vakbarát Hírportál

Hét évet kapott a Szabad Szaúdi Liberális

2013. augusztus 1., csütörtök 09:10

Hét év börtönre és hatszáz korbácsütésre ítélt egy férfit a szaúdi bíróság. Az aktivista a bíróság szerint azzal szegte meg a nemzeti kiberbűnözés-elleni törvényt, hogy blogján és a televízióban is kritizálta az iszlám vallást. Raif Badawi 2012 júniusa óta van börtönben, most harminc napja van az ítélet elleni fellebbezésre.

"Rendkívül súlyos büntetés egy békés bloggernek, aki azzal szegte meg Szaúd-Arábia törvényét, hogy reformokat és vállasi párbeszédet kezdeményezett" – nyilatkozta a CNN-nek a Human Rights Watch közel-keleti vezetője.

Badawi felesége és három gyereke most Libanonban él. Elképzelhetetlennek tartják, hogy visszatérjenek Szaúd-Arábiába. Ott megbélyegeznék őket, és úgy éreznék, hogy mindenki őket hibáztatja, ellenük fordulnának, mondta a nő. Ensaf Haidar hozzátette: tanácstalan, és szerinte a férje semmi rosszat nem tett.

Badawi 2008-ban indította el a weboldalát Szabad Szaúdi Liberálisok címen, amíg egy nap be nem vitték kihallgatásra. Egyes papok akkor hitetlennek nyilvánították. A Human Rights Watch nem sokkal később közleményben kérte a szaúdi hatóságokat, hogy engedjék szabadon az aktivistát, mivel fogvatartásával megsértették a szólásszabadsághoz fűződő jogait. Az Amnesty International szerint ez az ítélet csak egy az aggasztó bírósági ügyek sorából, amelyek el akarják hallgattatni a királyság emberi jogi aktivistáit.

Rovatok