Index Vakbarát Hírportál

Sokkal kevesebb tésztát esznek az olaszok

2013. augusztus 8., csütörtök 08:57

Több mint tíz kilóval csökkent az olasz családok éves tésztafogyasztása az utóbbi majdnem tizenöt év alatt, derült ki egy tésztagyár által készített felmérésből.

Az olaszok 51 százaléka a hízástól való félelmében mondott le a korábbi tésztamennyiségről; 24 százalék azért, mivel szerinte a tészta elkészítése túl sok időt vesz igénybe, főleg akkor, ha szószt is kell hozzá főzni.

A felmérés szerint „a makaróni már nem vonzza az olaszokat”. 1999-ben az olasz családok évente 42,9 kilogramm tésztát fogyasztottak, 2005-ben majdnem 40 kilogrammot, és ez az adag idén májusra 30,9 kilogrammra csökkent – írta a La Repubblica olasz napilap.

A mediterrán diétában bekövetkezett fordulatot a szakértők szerint a táplálkozási szokások megváltozása okozta: „nem gasztrodivatról van szó, hanem arról, hogy az olasz család egyre inkább otthonán kívül ebédel, és ezért gyorsan ehető ételeket fogyaszt. A háziasszonyok is sietve főznek, egyre több félkész, fagyasztott ételt használva, melyekhez még a tésztánál is kevesebb idő kell” – hangoztatta Giuseppe Morici, a Barilla csoport nemzetközi marketingigazgatója a La Repubblicának.

Morici hozzátette, az olaszok évtizedekkel ezelőtt sokkal több tésztát ettek, most mégis több a túlsúlyos. A felesleges kilókat a helytelen táplálkozás, nem a tészta okozza, hangoztatta.

Több mint kétszáz tésztafajta létezik Olaszországban, ahol évente 3,3 millió tonna tésztát gyártanak. Ebből 1,8 millió tonnát exportálnak.

Rovatok