Az új-zélandi kormány a feje tetejéről a talpára állítja a dizájnerdrogok (hivatalos nevén: új pszichoaktív anyagok) szabályozását: ahelyett, hogy az állam vizsgálná az új dizájnerdrogokat, mielőtt betiltaná őket, ezentúl a forgalmazóknak kell kockázat-elemezniük a szereket, mielőtt piacra dobnák azokat – írja a TASZ jelenti blog.
Az új-zélandi parlament júliusban szavazta meg a Pszichoaktív Anyagokról szóló Törvényt, ami új fejezetet nyit a dizájnerdrogokkal kapcsolatos szabályozásban.
Ezek olyan tudatmódosító szerek, amelyek molekulaszerkezete eltér az illegális drogokétól, a hatásmechanizmusuk azonban hasonló – így könnyen beszerezhető legális alternatívát nyújtanak a kábítószerekkel szemben.
Mivel az ország távol esik a nemzetközi drogkereskedelmi útvonalaktól, viszonylag kis, elszigetelt piacán nagyobb igény támadt a legális helyettesítőszerekre. Új-Zélandon ezért aztán sokkal korábban elterjedtek a dizájnerdrogok, mint Európában.
Először a BZP nevű szer jelent meg, amely annyira népszerűvé vált, hogy becslések szerint 2007-ben 5 millió tablettát adtak el belőle. A drog megítélése ellentmondásos volt: az auckland-i kórház által végzett vizsgálat alapján a droghoz köthető sürgősségi esetek száma is alacsony maradt, viszont a média felkapott néhány túladagolásos ügyet, így gyorsan negatív kép alakult ki a társadalomban a szerről, aminek hatására be is tiltották a BZP-t.
Ezt követően az új szerek olyan gyorsan kezdtek terjedni, hogy a hatóságok képtelenek voltak tartani velük a lépést, ezért viszonylag gyorsan új taktikát választottak. Kidolgoztak egy engedélyeztetési eljárást, aminek keretében a forgalmazók legálisan a piacra dobhatnak egy szert, viszont ehhez klinikai vizsgálatokat kell végezniük az adott szeren, és igazolniuk kell, hogy annak kockázatai nem haladnak meg egy bizonyos szintet. Ezt a szert aztán eladhatják 18 éven felülieknek speciális üzletekben, a reklámozás tilalma mellett.
A TASZ jelenti blog szerint az így kialakult rendszer előnye elsősorban az, hogy bevizsgált, ismert tulajdonságokkal és alacsonyabb kockázattal rendelkező szerek kerülnek a piacra, amelyeknek forgalmazásából nem a szürkegazdaság gazdagszik meg, hanem az állam gyakorolhatja az ellenőrzést. Az alkoholhoz hasonlóan az önkormányzatok helyi szinten különbözőképpen szabályozhatják a forgalmazást.