Az 54 éves James Wannertonnak van egy olyan szuperképessége, hogy amikor hall vagy elolvas egy szót, azonnal érzi az ízét. Ez a fokú érzékenység a szinesztézia iránt azt jelenti, hogy a férfi különböző érzékszervei, amelyek normális esetben egymástól elkülönülten működnének, folyamatosan összedolgoznak. Wannertonnak hivatalosan lexikális ízlelési szinesztéziája van, és egyébként ő brit Szinesztézia Egyesület elnöke is.

Arra, hogy nevük alapján az egyes metrómegállóknak is ízük van, Wannerton négyévesen figyelt fel először. Rájött, ezek az ízek soha nem változnak, úgyhogy következetesen fel lehet mérni őket. Ahhoz, hogy 2013-ra elkészíthesse a londoni metró teljes íztérképét, 49 éven keresztül utazgatott ide-oda a 11 különböző vonalon, a 268 állomás között, sokszor kerülőkkel. Közben mindig jegyzeteket készített, és mint mondja, ez egy kicsit a rögeszméjévé is vált.

„Csak annyi volt a dolgom, hogy áthaladjak a metróvonalakon” – mondta a Telegraphnak. Aztán amikor feltűnt egy íz, egyszerűen lejegyezte. Számára ez természetes volt, még ha ehhez valószínűleg több ezer kilométert kellett is utaznia.

Az idén elkészült térképen olyan ízek szerepelnek a megállók nevei mellett, mint az almás pite, a lágy tojás, a csirkeláb vagy a csokoládéba mártott répa. Több íz a szerző gyermekkorát idézi, és ezekről az édességekről talán ma már nem is mindenki tudja, hogy pontosan milyenek lehetnek. A finomságok mellett viszont megjelennek olyan megállók is, amelyeknek égettgumi-, büdöshús-, szénpor-, radír- vagy alvadtvér-ízük van.

Hogy mire jó egy karamellizált bárányt, gyertyaviaszt és meleg limonádét soroló metrótérkép? Egyelőre leginkább kutatók használják, hogy fel tudják mérni a szóformák és az érzékelés közötti összefüggéseket. Később talán egy újabb relikvia lesz belőle, amelyért kapkodhatunk a londoni szuvenírboltokban.