Index Vakbarát Hírportál

Szíria minden lehetséges eszközt bevet

2013. augusztus 27., kedd 14:34

Cikkünk folyamatosan frissül.

Szíria „minden lehetséges eszközt” bevet, hogy megvédje magát egy amerikai katonai csapás esetén – jelentette ki kedden Valíd Moallem szíriai külügyminiszter.

A szíriai fővárosban, Damaszkuszban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: „Szíria minden lehetséges külföldi fegyveres csapás ellenére folytatni fogja katonai akcióját a terroristák ellen”, és az is, hogy „bármilyen jövőbeli külföldi támadás Izraelt és az al-Kaida terrorszervezethez kötődő an-Nuszra Front szélsőséges lázadócsoportot erősítené”.

Szíria két út előtt áll: vagy feladják, vagy felveszik a harcot, és ők az utóbbit választják – közölte a külügyminiszter a fővárosban, Damaszkuszban tartott sajtótájékoztatóján. A szíriai diplomácia vezetője azt nem fejtette ki, pontosan mit is értett „minden lehetséges eszköz” alatt.

Elhalasztják a vizsgálatot

Az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek keddre tervezett második vizsgálatát szerdára halasztották –jelentette be Valíd Moallem szíriai külügyminiszter.

A vizsgálat második fordulójának elhalasztását a szíriai kormányzat azzal indokolta, hogy a felkelők között viták vannak a biztonsági intézkedéseket illetően. Az ENSZ egyébként megerősítette, hogy valóban egy nappal elhalasztják a következő helyszíni ellenőrzést. Ban Ki Mun, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára egyébként keddi közleményében arra szólította fel a feleket, hogy garantáljanak biztonságos áthaladást és hozzáférést az ellenőrök számára, akikre hétfőn orvlövészek lőttek.

Amerika nem várna sokat

Akár csütörtökön megkezdődhetnek a Szíriára mérendő rakétacsapások – közölte kedden honlapján magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva az NBC News hírtelevízió.

Az idézett kormányzati illetékesek szerint a három napig tartó csapássorozat korlátozott lesz, és a katonai fellépés inkább üzenetet hivatott közvetíteni Bassár el-Aszadnak, mint hogy a szíriai elnök erőinek meggyengítését célozná.

Szalim Idrisz tábornok, a Szabad Szíriai Hadsereg parancsnoka az NBC Newsnak nyilatkozva kijelentette: légicsapásokra van szükség ahhoz, hogy Aszadot elrettentsék vegyi fegyverek további bevetésétől. Az amerikai kormányzat a hivatalos nyilatkozatok tanúsága szerint minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy katonai erővel válaszoljon a szíriai vezetés által elrendelt –Damaszkusz által cáfolt – vegyifegyver-támadásokra.

John Kerry a legutóbbi vegyi támadás eltussolásának kísérletével és a bizonyítékok módszeres megsemmisítésével vádolta meg hétfőn Damaszkuszt, amely – miközben öt napon át feltartóztatta az ENSZ ellenőreit – folyamatosan ágyúzta az incidens helyszínét. Az amerikai külügyminiszter szerint a szíriai rezsim túl későn adta meg a munkához való engedélyt a világszervezet szakértőinek. Kerry szerint az ellenőrök elleni támadás tovább rontott a szíriai rendszer szavahihetőségén.

Moallem szerint John Kerry amerikai külügyminiszter hazudott és semmibe vette az ENSZ ellenőreinek folyamatban lévő vizsgálatát, amikor hétfőn azt állította, hogy „tagadhatatlan” bizonyítékai vannak a vegyi fegyverek múlt hét szerdai szíriai bevetésének. Moallem felszólította a szíriai rezsimet vegyi fegyverek használatával megvádoló embereket, hogy mutassák be bizonyítékaikat.

Franciaország is büntetne

Kész megbüntetni a múlt heti damaszkuszi gáztámadás felelőseit Franciaország – jelentette ki kedden Párizsban a francia elnök. Francois Hollande a külföldi országokban akkreditált nagykövetek értekezletén közölte: minden jel arra utal, hogy a szerdai „visszataszító tettet” az Aszad-rezsim hajtotta végre.

A polgári személyek elleni mészárlás nem maradhat büntetlenül – hangoztatta az elnök, aki úgy vélekedett, hogy a válaszadás a nemzetközi közösség felelőssége. Hollande általánosságban három opciót említett, mégpedig a Damaszkusszal szembeni nemzetközi szankciók szigorítását, a felkelők felfegyverzését, illetve a légicsapásokat.

A Szíriában zajló polgárháború ma az egész világot fenyegeti – fogalmazott a francia elnök, aki a szíriai felkelőknek nyújtott katonai támogatás növelését ígérte.

Basescu szolidáris

Romániának óvatosnak, ugyanakkor szolidárisnak kell lennie szövetségeseivel egy Szíria elleni esetleges katonai támadás ügyében – mondta Traian Basescu román államfő kedden a román diplomaták éves találkozóján.

„Az óvatosság nem terjedhet addig, hogy ne legyünk szolidárisak szövetségeseinkkel, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában vagy a NATO-ban, vagy a nyugati országok köreiben valamilyen döntésre jutnak Szíriával kapcsolatban” – hangoztatta Basescu.

A román államfő kifejtette azt is, hogy Szíriában mintegy 10 ezer román állampolgár él, akik közül eddig senki nem esett áldozatul az ott zajló harcoknak.

Izrael visszavágna

Izrael keményen visszavág minden esetleges szíriai támadásra – jelentette ki kedden Benjámin Netanjahu miniszterelnök. „Izrael állam felkészült valamennyi forgatókönyvre” – hangsúlyozta a kormányfő azt követően, hogy Tel-Avívban a legutóbbi szíriai fejleményekről folytattak biztonsági konzultációkat.

Izrael nem részese a Szíriában zajló polgárháborúnak, de minden esetleges szíriai támadásra erőteljesen visszavág – mondta a miniszterelnök.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint sok izraeli aggódik amiatt, hogy Bassár el-Aszad elnök egy Izrael elleni csapással torolhat meg minden Szíria elleni esetleges nyugati támadást. A Szíria fő szövetségesének számító Irán kedden óvott a külföldi katonai beavatkozástól, azt hangoztatva, hogy az azt követő konfliktus az egész térséget lángba boríthatja.

Arab Liga: a szíriai kormány a felelős

A szíriai kormányt „teljes felelősség” terheli a múlt héten elkövetett vegyifegyver-támadásért, az azt elkövetők pedig „háborús bűnösök”, akiknek nemzetközi törvényszék előtt kell felelniük tetteikért –közölte kedden kiadott nyilatkozatában a huszonkét államot tömörítő Arab Liga.

Az arab államok felszólították az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjait, hogy kerekedjenek felül nézeteltéréseiken és tegyenek lépéseket a szíriai vérontás megfékezése érdekében. A BT-ben a nyugati államok, illetve Oroszország és Kína nézeteltérései miatt mindeddig nem hoztak kényszerítő lépéseket a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúval kapcsolatban.

Az Arab Liga a jövő héten külügyminiszteri szintű találkozót tart a szíriai helyzetről. A szervezet állandó képviselőinek kairói válságtanácskozásán elfogadott nyilatkozatot Irak, Algéria és Libanon nem támogatta. Szaúd-Arábia külügyminisztere ugyanakkor kedden közölte, „határozott és erőteljes” lépésekre van szükség Szíriával szemben, s azzal vádolta Bassár el-Aszad elnök rezsimjét, hogy „elvesztette arab identitását”.

Oroszország, a hűséges barát

„Megnyugtathatom önöket, hogy Oroszország annak ellenére sem hagyta magára Szíriát, hogy a nyugati hatalmak már a katonai csapás lehetőségét fontolgatják” – jelentette ki a szíriai külügyminiszter Damaszkuszban, majd megköszönte Moszkvának a támogatást.

Irán: ebből baj lesz

Irán kedden arra figyelmeztetett, hogy a Szíria elleni katonai beavatkozás nyomán kibontakozó konfliktus lángba borítaná az egész térséget.

„Ezúton figyelmeztetünk, bármiféle Szíria elleni katonai csapás veszedelmes következményekkel járna a régió számára” – közölte Abbász Aragcsi, az iráni külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatón. Hozzátette, Mohammad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szerint „a következmények nem korlátozódnának Szíriára, az egész térséget beborítanák”.

A szóvivő közölte azt is, hogy az augusztus 21-ei szíriai feltételezett vegyifegyver-támadást a lázadók hajtották végre, erre bizonyítékok is vannak, amelyeket Oroszország be is mutatott az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Hasonlóan foglalt állást az iráni védelmi miniszter is. Esti nyilatkozatában Hoszein Dehgán hangsúlyozta, hogy egy katonai beavatkozás fenyegetést jelentene az egész térség biztonságára, illetve stabilitására.

Rovatok