Index Vakbarát Hírportál

Obama: Nem döntöttünk még Szíria megtámadásáról

2013. augusztus 30., péntek 19:49

"Nem döntöttünk még Szíria megtámadásáról" – mondta péntek este Barack Obama, aki nem sokkal a külügyminisztere után szólalt meg. Az amerikai elnök a CNN által közölt videóüzenetében elmondta, lehetőségek egész sorát veszik éppen sorra.

Obama egyetlen konkrét ígérete péntek este az volt, hogy katonák nem lépnek majd szíriai földre. Az esetleges katonai akció korlátozott lesz, a vegyi fegyverek kiiktatására irányul. Az amerikai elnök Izraelt és Jordániát említette a térségből, mint olyan államokat, amelyeket megrémített a vegyi fegyverek használata.

Obama – körülvéve a washingtoni látogatáson lévő balti államok elnökeivel – megerősítette külügyminiszterét, miszerint bizonyítottnak látja a vegyi fegyverek használatát Valószínűnek tartja, hogy akár a jövőben is használhatnak ilyet.

"1429 ember, köztük 426 gyerek halt meg a szíriai vegyitámadásokban Damaszkusz közelében" - nyomatékosította a szír támadást valószínűsítő forgatókönyvet az amerikai külügyminiszter péntek esti beszédében. John Kerry harcias nyilatkozatában egyenesen gyilkosnak nevezte Asszad szír elnököt, kiemelve, hogy információik szerint a rezsim már három nappal a támadás előtt készült a vegyifegyverek bevetésére.

Kerry szokatlan módon régi szövetségeseként emlegette a franciákat. Ahogy arról beszámoltunk, François Hollande francia elnök délelőtt bejelentette, hogy Franciaország Nagy-Britannia nélkül is részt venne egy Szíria elleni akcióban.

Kerry beszédében elmondta, hogy az amerikai megfigyelők elhagyják Szíriát.

A brit parlament ugyanakkor elutasította egy esetleges az Aszad-rezsim elleni katonai támadást. "Nem adom fel, hogy durva választ adjunk a szíriai eseményekre" - mondta válaszul péntek esti beszédében David Cameron angol miniszterelnök.

Ban Kimun ENSZ-főtitkár magyar idő szerint este hatkor egyeztetett a Biztonsági Tanács öt állandó tagjával arról, hogy két hétre is szükség lehet a Szíriában begyűjtött minták alapján annak eldöntésére, hogy valóban vegyi fegyvert vetettek-e be Damaszkusz közelében.

A NATO-nak nem áll szándékéban részt venni egy Szíria elleni katonai akcióban - jelentette ki pénteken Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára.

Rovatok