Index Vakbarát Hírportál

Újabb halottak az egyiptomi tüntetéseken

2013. augusztus 30., péntek 23:52

Sok ezren vonultak utcára a Muzulmán Testvériség hívására Egyiptom több városában pénteken, de a demonstrációk mérete jelentősen elmaradt a korábbiaktól, jelezve, hogy a biztonsági erők jelentősen meggyengítették az iszlamista szervezetet. Egyes helyszíneken összecsapások alakultak ki, biztonsági források hat halálos áldozatról és 50 sebesültről számoltak be.

A megmozdulások egyik legnagyobbikán, Kairóban nagyjából ötezer ember vett részt, hogy a Muzulmán Testvériség által támogatott Mohamed Murszi elnököt július 3-án elmozdító és a hatalmat magához ragadó hadsereg főparancsnoka, Abdel-Fattah asz-Szíszi ellen tüntessen. "A hatalomátvétel terrorizmus! Az emberek a bérgyilkos halálát akarják!" - skandálták a tüntetők asz-Szíszire utalva.

A rendőrség Tanta városában és a kairói Szfinx téren könnygázt vetett be a békés tüntetőkkel szemben. Az utóbbi helyszínhez vezető utakat szögesdróttal, harckocsikkal és páncélozott járművekkel zárták el a biztonsági erők, miután a Muzulmán Testvériség arra buzdította híveit, hogy tartsanak ülősztrájkot ott. A téren csupán néhány tucat iszlamista gyűlt össze a pénteki ima után.

A megmozdulásokon beszámolók szerint a Muzulmán Testvériség hívei mellett az augusztus 14-i rendőri erőszak áldozatainak hozzátartozói is nagy számban jelentek meg. Aznap több mint ezren vesztették életüket, amikor a rendőrség erőszakkal felszámolta az iszlamisták két táborát a főváros két forgalmas terén, ahol a Muzulmán Testvériség hívei Murszi elmozdítása miatt tartottak ülő tiltakozást.

A tüntetések mérete messze elmaradt a Muzulmán Testvériség korábbi megmozdulásaitól, mivel a biztonsági erők az utóbbi hetekben jelentősen meggyengítették a szervezetet. A hatóságok több mint kétezer iszlamistát letartóztattak, köztük a testvériség számos magas rangú vezetőjét. A szervezet emiatt nagyrészt a Facebookon volt kénytelen megszervezni és meghirdetni a mostani demonstrációt.

Alexandriában, Egyiptom második legnagyobb városában pénteken több mint tízezren vonultak az utcára. Tüntetések voltak a Nílus-delta több városában, így Szuezben, Iszmáilíjában, Port-Szaídban, Aszjútban is.

Az első sajtóbeszámolókból nem derült ki, hogy pontosan mely helyszíneken voltak áldozatok, és milyen körülmények vezettek a halálukhoz. A biztonsági források a halálozások és sebesülések mellett összesen 20 őrizetbe vételről is említést tettek. Kairóban a tüntetésektől függetlenül is életét vesztette pénteken két ember - egy rendőr és egy civil - egy rendőrőrs elleni támadásban.

Rovatok