Index Vakbarát Hírportál

Aszad öccse felelhet a vegyi támadásért

2013. augusztus 31., szombat 13:11 | aznap frissítve

Bassár el-Aszad szíriai elnök testvére, Mahir vezethette azokat az erőket, amelyek felelősek lehetnek az augusztus 21-i damaszkuszi vegyi támadásért – írja a Washington Times felkelőkre hivatkozva. A Köztársasági Gárdát, a hadsereg 4. páncélos hadosztályát és a különleges erőket irányító Mahir erői ott lehettek a támadásnál, a felkelők szerint legalábbis videókon látni egyikükön a vörös sapkát is, ami a Gárda egyenruhájához tartozik.

Ráadásul Abu Omar, az egyik felkelő szerint a Gárda főhadiszállása felől lőtték ki a vegyi anyagokat tartalmazó rakétákat. Az amerikai vádak szerint többek között szarint is bevetettek a Gúta nevű kerület ellen. A felkelők szerint nagyon nehéz megállapítani, hol tárolják a vegyi fegyvereket, sokszor hegyek mélyén raktározzák őket, ha nem, akkor pedig nagyon gyorsan mozgatható egységekben. Felkelő szervezetek szerint még a minisztériumok dolgozói se tudnak minden rejtekhelyről, csak egy kis belső klikk ismeri ezeket.

Azt is állítják, Damaszkusz mellett Homszban, Aleppóban és Idlibben is voltak vegyi támadások. Hétfőn pedig napalmszerű anyagot dobhattak Aleppóra a kormányerők. Minderről pedig tudomást kellett, hogy szerezzen az elnök is, mégha nem is az ő parancsa volt a vegyi fegyverek bevetése.

Putyin tárgyalna

Az orosz államfő a damaszkuszi vezetést ért vádakkal kapcsolatos kételyeinek hangot adva Vlagyimir Putyin szombaton megjegyezte, hogy értelmetlen lett volna „ilyen körülmények közepette ütőkártyát adni azoknak a kezébe, aki folyamatosan külső katonai beavatkozást sürgetnek." Az Putyin szerint elképesztő ostobaság lett volna a szíriai kormány részéről, hogy akkor vessen be vegyi fegyvert, amikor a hadserege ellentámadásban van és bekeríti az ellenzéki erőket.

A munkalátogatáson a távol-keleti Vlagyivosztokban tartózkodó Putyin napok óta nem nyilatkozott a sajtónak a Szíria elleni lehetséges nyugati katonai csapás ügyében, ugyanakkor a héten Angela Merkel német kancellárral és Haszan Róháni iráni elnökkel is telefonon egyeztetett a kérdésben. Az orosz államfő azt reméli, hogy a G-20-as csoport jövő csütörtökön kezdődő szentpétervári csúcstalálkozóján találkozhat Barack Obama amerikai elnökkel megvitathatják a szíriai helyzetet.

Az augusztus 21-i vegyi támadásról készült felvételek lehetnek az első Youtube-videók, amik kirobbantanak egy háborút, készítőik azonban az életükkel fizettek ezért, írja a Foreign Policy. Az oldalnak nyilatkozó Razan Zaitouneh aktivista szerint a videókat készítő aktivisták egy kivételével mind meghaltak azóta, mivel ők is belélegezték a mérgező gázokat.

Rovatok