Index Vakbarát Hírportál

Párizs ultimátumot adna a szír rezsimnek

2013. szeptember 11., szerda 08:18

A szíriai kormányt teszi felelőssé a damaszkuszi ideggáztámadásért az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett francia határozattervezet, s a dokumentum 15 napot ad az Aszad-rezsimnek arra, hogy kimerítő, teljes és pontos jelentés készítsen vegyifegyverkészleteiről.

A dokumentum szerint amennyiben Damaszkusz nem tesz eleget a BT-határozatban foglaltaknak, a testület büntetőintézkedéseket foganatosíthat ellene az ENSZ-alapokmánnyal összhangban. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által támogatott párizsi határozattervezet emellett arra kéri a BT-t, hogy utalja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a két és fél éve tartó szíriai polgárháborúban történt esetleges háborús bűntények kivizsgálását - írja a Reuters, amely betekintést nyert a határozattervezetbe.

Még korai lenne megmondani, hogy az Aszad-rezsim vegyifegyver-készleteire vonatkozó orosz javaslat sikerrel jár-e, de a kezdeményezésben benne van a lehetőség, hogy erő alkalmazása nélkül is eltűntessék ezeket az eszközöket - jelentette ki  kedd este Barack Obama elnök az amerikaiakhoz intézett televíziós beszédében.

Az elnök közölte, azt kérte a kongresszus tagjaitól, hogy halasszák el döntésüket a Szíria elleni katonai fellépés jóváhagyásáról, de rámutatott, hogy az amerikai fegyveres erők készen állnak annak végrehajtására, ha a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallanak.

Televíziós főműsoridőben elmondott beszédében Obama hangsúlyozta, hogy bármilyen megállapodásnak "igazolnia kell, hogy az Aszad-rezsim megtartja kötelezettségeit". Az elnök ezzel arra a Damaszkusz által is üdvözölt orosz kezdeményezésre utalt, miszerint a szíriai vegyi fegyvereket nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni, majd meg kell semmisíteni.

Elmondta, hogy folytatja az eszmecserét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, John Kerry külügyminisztert pedig Genfbe küldte, hogy az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval dolgozza ki a megoldást. Az elnök közölte, hogy kapcsolatban áll a francia és a brit vezetőkkel, s együtt fog működni Oroszországgal és Kínával abban, hogy egy olyan határozatot terjesszenek az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely megkövetelné Bassár el-Aszad szíriai elnöktől a vegyi fegyverek feladását.

Obama arra kérte az amerikaiakat, hogy támogassák a Szíria elleni esetleges katonai fellépést. Hangsúlyozta, hogy ez a csapás korlátozott lenne, az nem lesz Irak vagy Afganisztán és abban nem vennének részt szárazföldi erők. A fellépés célja az lenne, hogy elriassza a szíriai rezsimet a vegyi fegyverek ismételt bevetésétől.

Rovatok