Index Vakbarát Hírportál

Hazudott Japán, hogy elnyerje az olimpiát?

2013. szeptember 14., szombat 16:32 | aznap frissítve

A megsérült fukusimai reaktor radioaktív szivárgásának problémáját képes kezelni a kormány, állította a japán miniszterelnök a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A tét a 2020-as olimpia rendezésének joga volt, így Abe Sindzó biztosított az illetékeseket, hogy a radioaktív szennyeződés nem juthat az öböl vizén túlra, és nem jelenthet veszélyt Tokióra.Az ellenzék szakértőkre hivatkozva azonban most azt állítja, Abe Sindzó erősen túlzott. A szennyeződést ugyanis már jóval az erőmű közeli öblön túl is detektálták, írta az AP.

A beszéd után néhány nappal Japán elnyerte az olimpia rendezésének jogát.

Az erőművet üzemeltető TEPCO vezetője az ellenzékkel egyetértésben elmondta, hogy nem biztos, hogy urai a helyzetnek. 2011 márciusa óta radioaktív folyadék szivárog a talajba, majd onnan a tengerbe. A szituációt súlyosbítja, hogy a közelmúltban felfedezték, a tartályokból is szivárog a szennyezett víz. A tengerbe kerülő víz radioaktivitása kétszerese a megengedettnek.

A szakértők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a szennyeződés hígul, ahogy a tengerbe került. Lake Barrett amerikai szakértő is a japán miniszterelnök pártját fogta, miszerint a tengerben már kezelhető mennyiségű a radioaktivitás.

Rovatok