Egyikük már feladta, de túlélte a nyolc napot a tengeren az a két bahamai férfi, akik szeptember 7-én indultak horgászni. Kimerültek, kiszáradtak, hallucináltak, de végül megmentették őket.
Anthony Dougles és Mike Russel, két közel hatvan éves bahamai férfi egyszerűen csak horgászni indult szeptember 7-én Freeportból. Végül nyolc napig hánykolódtak a tengeren, élelem, víz és árnyék nélkül, felborult csónakjuk ég felé néző aljába kapaszkodva, és a két férfi már csaknem feladta a reményt, hogy valaki megmenti őket.
A Huffington Post cikke szerint aludni nem tudtak, és minden erejüket elszívta az erős napsütés, meg az, ahogyan a csúszós üvegszálas hajótestbe kapaszkodtak, hogy ne csússzanak a vízbe. Az egyetlen örömük az volt, amikor végre egy kis ennivaló hínárt találtak. A nyolcadik napon Mike Russel kérte a barátját: "hagyj elmenni". De Anthony Dougles nem engedte, és tovább biztatta: együtt fognak megmenekülni.
Nem sokkal később tényleg megmentették őket. A róluk készült fénykép, amelyen kimerülten kapaszkodnak a fehér csónak aljába, bejárta a világot. Azóta a történetük egy része is nyilvánosságra került.
Szeptember 7-én bepakolták a horgászáshoz szükséges dolgokat a közel öt méter hosszú csónakba, aztán elindultak a már jól ismert útvonalon. Dougles többször megtette ezt az utat kisebb hajókkal is, ő ugyanis tíz éves kora óta horgászott erre, az utóbbi időben ráadásul ebből élt. Most viszont jött egy vihar.
A heves esőzésben a kis pumpa, amivel próbálták kimerni a vizet a hajóból, nem ért semmit. Ráadásul később egyre nagyobbak lettek a hullámok, így a csónak hamarosan felborult. Ahogy a vihar alatt a csónakba próbáltak kapaszkodni, a férfiak teljesen kimerültek, ráadásul a sodrás egyre távolabb vitte őket a partoktól.
Aznap este Dougles bátyjának barátnője hiába várta a telefonhívásukat, ezért hamarosan értesítette a családot és a hatóságokat is.
Az Amerikai Partiőrség korábban már adott ki útmutatót ahhoz, hogyan lehet túlélni "a bolygó legzordabb helyszínét", a nyílt vizet. Ennek első fejezete szerint az a legfontosabb, hogy soha ne adjuk fel, mindig harcoljunk a túlélésért, és ne féljünk az ismeretlentől, a kényelmetlenségektől, sem a saját gyengeségünktől.
Szerencséjére Dougles mindig is fitt volt, sokat sportolt, ráadásul képzett búvár. A hajótöröttként eltöltött héten legfőbb feladatának tekintette, hogy láthatóvá váljon. Amikor hajók motorjának zúgását hallotta, mindig megpróbált felállni a csónakra, és integetni, hátha úgy észreveszik. Éjszakánként egy-két percekre aludt csak el. Társával együtt az ötödik napon kezdett hallucinálni.
Russel rosszabbul bírta a megpróbáltatást. Néhány nap után már kérte társát, hogy hagyja őt elsüllyedni, és lecsúszott a csónakról. Dougles a pólójánál fogva tartotta. Russel sokat imádkozott is, Dougles ezért többször figyelmeztette: imádkozzon még többet, és az a szívéből szóljon, ne a hasából. Tudták, ha elérik a Golf-áramlatot, akkor végük van.
A két férfit végül egy csónakból vették észre. Gyorsan a segítségükre siettek, inni adtak nekik, majd hamarosan helikoptert küldtek értük.
A férfiak három napot töltöttek kórházban. Kimerültek voltak, és a bőrük nagy része megsérült a kapaszkodás közben, illetve az erős napsütés és a sós víz miatt. Egyikük hátfájásra is panaszkodott.
Russel reménykedik, hogy egy napon film készül majd a kalandjukból. Dougles egyelőre csak a pihenésre tud gondolni, a horgászatra nem.