Index Vakbarát Hírportál

Tárgyalásba kezdenek a nagykoalícióról Németországban

2013. szeptember 27., péntek 19:38 | aznap frissítve

A német szociáldemokrata párt (SPD) kész megbeszéléseket folytatni a nagykoalícióról a választásokon győztes konzervatívokkal, erről döntött péntek este a párt választmánya. A testület 250 tagja ezzel elfogadta a párt elnökségének javaslatát.

A határozat szerint a szociáldemokraták nem utasítják el a tárgyalásokat az Angela Merkel kancellár által vezetett CDU-val. A szociáldemokraták azonban feltételül tűzik ki a társadalombiztosítási rendszer továbbfejlesztését, a jogos és méltányos adó-, vám- és költségvetési politikát, az önkormányzatok megerősítését, a felelős energiagazdálkodást, az infrastruktúrafejlesztést, a modern család- és társadalompolitikát.

A nagykoalíciós tárgyalások megkezdéséhez a SPD vezetése azzal érvelt a tagságnak, hogy a közvélemény többsége támogatja a két legnagyobb párt közös kormányzását. A közvélemény-kutatások szerint ezzel szemben a szociáldemokrata tagság 65 százaléka, a tisztségviselőknek pedig 70 százaléka ellenzi a két nagy párt együttes kormányzati szerepvállalását.

Éppen ezért arról is döntés született, hogy pártszavazást tartanak: a nagykoalíció megkötéséről kikérik a mintegy 470 ezres tagság véleményét. Erre várhatóan a november 14-16-i lipcsei pártkongresszus előtti vasárnap kerülhetne sor.

A péntek esti ülésen Peer Steinbrück, Angela Merkel kancellár volt kihívója bejelentette: visszavonul a politikától. Mint mondta: a következő ciklus lesz pályafutásának utolsó állomása. Vezető tisztséget már nem akar betölteni a pártban, parlamenti mandátumát azonban megtartja, és ha az SPD megbeszéléseket kezd a kormányalakítás lehetőségeiről, csatlakozik a párt tárgyalódelegációjához.

A vasárnapi választásokon a CDU/CSU 311 mandátumot, az SPD 192 helyet szerzett. Egy nagykoalíciónak így 503 helye lenne a 630 fős Bundestagban, az ellenzéket alkotó Baloldalnak és a Zöldeknek együtt csak 127 (64+63).

A Baloldal ezért azt követeli, hogy ebben az esetben erősítsék meg a parlamenti ellenzék jogait, különben a Bundestag nem tudja teljesíteni egyik fő feladatát, a kormány tevékenységének ellenőrzését. Az ellenzék például a kormányoldal támogatása nélkül nem tudna felállítani vizsgálóbizottságot, hiszen a jelenlegi szabályok alapján ehhez a képviselők legkevesebb 25 százalékának támogatása kell.

Rovatok