Index Vakbarát Hírportál

Venezuela elnöke: Jenkik, haza!

2013. október 1., kedd 01:07

Kiutasítottak három amerikai diplomatát Venezuelából Nicolás Maduro Moros elnök rendelkezése alapján, azzal a váddal, hogy együttműködtek az ellenzékkel és megpróbálták destabilizálni az országot. Caracasi tévés nyilatkozatában az államfő maga jelentette be, hogy az érintetteknek 48 órán belül el kell hagyniuk Venezuelát. A döntést azzal indokolta, hogy semmilyen erőszakos tevékenységet nem fog engedélyezni az országban. „Jenkik, haza!” – mondta Maduro.

A kiutasítottak között van a Caracasban dolgozó magas rangú amerikai diplomata, a missziót vezető Kelly Keiderling is. Az amerikai nagykövetség helyettes vezetője, Gregory Adams azt mondta, egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést.

Maduro korábban is vádolta azzal az amerikai kormányzatot, hogy gazdasági háborút folytatnak az országa ellen, és ez az oka egyes árucikkek hiányának, illetve az áramkimaradásoknak. Maduro kritikusai szerint mindezért a kormány politikája a felelős, azon belül is a valutaárfolyam elégtelen ellenőrzése, és az energiatermelést segítő befektetések hiánya.

Hugo Chavez szamárnak nevezi George Busht

Nem ez az első alkalom, hogy a venezuelai vezetés összerúgja a port az Egyesült Államokkal. Diplomáciai botrányt ugyan nem okozott, de az ország előző elnöke, Hugo Chavez régebben egy kerti széken ülve, egy marhagulyával a háttérben vette videóra magát, miközben elküldte a fenébe az alkoholistának, veszélyesnek és szamárnak nevezett George W. Busht, az USA akkori elnökét.

Rovatok