Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a milliárdos Haribo-király

2013. október 15., kedd 19:35

90 éves korában, szívelégtelenségben meghalt ifjabb Hans Riegel, aki édesapjától megörökölte és világcéggé tette a Haribót – írja a Reuters.

A Haribót Riegel édesapja alapította, a név is az ő nevüket őrzi: a Hans Riegel Bonn rövidítése. Az idősebb Riegel 1920-ban alapította a céget Bonnban.

Guido Westerwelle német külügyminiszter a hír hallatán elmondta: „Bárhova mentem az elmúlt években, a gumimacik jóval megelőztek.″ A gumimacikat eredetileg a cirkuszi medvékről mintázták, és táncoló maciknak hívták. A ma látható mosoly csak 2007-ben került a macikra.

Riegel összvagyona 2,9 milliárd eurós volt, ez 850 milliárd forintnak felel meg. A bonni központú nagyvállalatnak világszerte 6 ezer alkalmazottja van, Riegel a 32. leggazdagabb német volt.

Riegel idén sikeres agydaganat-eltávolításon esett át, halála ezért váratlan volt. Még 90 évesen is dolgozott, mint elmondta: „A munka boldogít, és nincs okom arra, hogy ezt a boldogságot megvonjam magamtól.″

A Haribo híres szlogenjét sok nyelvre lefordították. A német eredeti: Haribo macht Kinder froh – und Erwachsene ebenso, magyarul hivatalosan így hangzik: Gyermek felnőtt kedve jó – édes élet Haribo.

Rovatok