Index Vakbarát Hírportál

Pakisztán kibékülhet az USA-val

2013. október 21., hétfő 11:21

Legalább hat ember meghalt és mintegy húsz megsebesült egy vonat elleni pokolgépes merényletben hétfőn a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban. A tartományi belügyminiszter tájékoztatása szerint a robbantás célpontja egy személyvonat volt. A szerelvény Kvettából, Beludzsisztán tartományi székhelyéről indult, és Ravalpindibe tartott. Ez utóbbi a pakisztáni főváros, Iszlámábád tőszomszédságában fekszik. 

A sínre tették a bombát

A helyi sajtó szerint a merénylet Nászirábád közelében történt. A sebesülteket is ennek a városnak a kórházába szállították. Egy magas rangú tisztségviselő szerint a sebesültek közül hatnak az állapota válságos, így félő, hogy emelkedhet a halálos áldozatok száma. A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a bombát a síneken helyezték el, és távirányítással hozták működésbe. A vonat a robbanást követően kisiklott.

Beludzsisztán Pakisztán legnagyobb és egyben legszegényebb tartománya, ahol rendszeresek a különböző felekezetek közötti összecsapások, s ahol a beludzs szakadárok nagyobb autonómiáért és a természeti kincsek feletti ellenőrzésért, míg a szélsőséges tálib felkelők befolyásuk kiterjesztéséért harcolnak.

Kerry: Kiemelt jelentőségűek a két ország közti kapcsolatok

Az pakisztáni-amerikai kapcsolatok mindeközben fordulóponthoz érkezhetnek: „Amerika számára kiemelt jelentőséggel bírnak az USA és Pakisztán közti kapcsolatok" – mondta John Kerry, az USA külügyminisztere, amikor Washintonban Navaz Sariffal, Pakisztán miniszterelnökével találkozott, írja a BBC. Sarif washingtoni látogatása a legmagasabb szintű diplomáciai vizitnek számít, ami azért fontos, mert a közelmúltban a két ország számos kérdésben vitába keveredett: Iszlamabád különösképpen az amerikai dróntámadásokat nehezményezte.

Obama időközben arra kérte a Kongresszust, hogy állítsák vissza annak a 305 millió dolláros támogatásnak a folyósítását, amelyből a pakisztáni fegyveres erők 2011 előtt részesültek. A viszony ezután romlott meg, elsősorban a pakisztáni Abbottabadban rejtőző Oszama bin Ladent likvidáló amerikai akció és egy légi bombázás után, amelyben 20 pakisztáni katona vesztette életét.

Elegük van a drónokból

Sarif – aki Barack Obamával szerdán fog találkozni – azt mondta, hogy a dróntámadásokról mindenképp szeretne tárgyalni, és arra fogja kérni az amerikai elnököt, hogy ezeket minél előbb fejezzék be. A drónok ügye meglehetősen ellentmondásos kérdés Pakisztánban, ahol a kormányt és a katonaságot is gyakran éri kritika amiatt, hogy a nyilvánosság előtt kritizálják a dróntámadásokat, miközben titokban együttműködnek az amerikaiakkal.

Becslések szerint 2004 és 2013 között a CIA drónjai nagyjából 3460 ember öltek meg az országban. Obama korábban a terrorizmus elleni harc legitim eszközeként beszélt a pilóta nélküli vadászgépekről, később viszont átláthatóságot és szigorúbb célzási szabályokat követelt az ilyesfajta támadások esetében.

Rovatok