Index Vakbarát Hírportál

Megnyílik a pekingi Magyar Kulturális Intézet

2013. november 11., hétfő 10:28

Szerdán nyílik meg a pekingi Magyar Kulturális Intézet, amely a kínai főváros egyik legemblematikusabb épületében, a Zaha Hadid által tervezett Galaxy Sohóban kap helyet. Az intézetet Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára nyitja meg szerdán, majd Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója mond köszöntő beszédet. Ezután a Gombold újra! show az öltözködéskultúra fejlődésén keresztül mutatja be Magyarországot.

A pekingi magyar intézetben iroda, tanterem, olvasósarok és kamarakiállítások, koncertek rendezésére alkalmas kávézó kapott helyet. Az intézmény feladata a magyar kultúra közvetítése a benne megvalósuló sokszínű rendezvények segítségével és „mintegy kirakatként feltárni a közönség felé a magyar kultúra sokrétűségét”. Az intézet „közvetítő irodaként kíván szerepelni, ahol az érdeklődők segítséget kaphatnak a potenciális partner felkutatásához”.

A pekingi intézetet Buslig Szonja Andrea sinológus-régész vezeti, aki mintegy tíz évig az ELTE Kínai Tanszékén oktatott, majd Magyarország pekingi nagykövetségén volt kultúrdiplomata.

Rovatok