Index Vakbarát Hírportál

Fogva tartottak, zsaroltak egy magyar prostituáltat Londonban

2013. november 14., csütörtök 09:29

A tanulmányai befejezéséhez akart pénzt szerezni az a 21 éves magyar lány, akit egy magyar emberkereskedő banda Londonba vitt, hogy ott naponta tizenöt férfivel feküdjön le pénzért, írja a The Argus. Az ügyben szerdán tartottak bírósági meghallgatást Londonban.

A lány eredetileg csak két hétre vállalta el a munkát, de munkáltatói ezután sem engedték szabadon, hanem megfenyegették, hogy elárulják a családjának, mivel keresi a pénzét. A fiatal lány attól tartott, a családja kitagadja, ha megtudják, mit csinál, fogvatartói pedig ezt kihasználták.

Az áldozat még Magyarországon, egy barátnőjétől hallott a szexmunka lehetőségéről. Kezdetben két hétig egy R. Attila nevű férfinek dolgozott idehaza, majd a munkáltatója úgy döntött, Londonba szállítja. R. három magyar férfi gondjaira bízta a lányt, akiről egy erdőben képeket készítettek, ezeket feltették egy brit szextárskeresőre, és néhány órával azután, hogy megérkezett Londonba, már munkába is állt. 

Kezdetben fél óráért 80 fontot (kb. 27 ezer forintot), egy óráért pedig 100-120 fontot (35-42 ezer forint) keresett, de már nem volt újonc, ezért az összegek lecsökkentek. Egy teljes éjszakáért körülbelül háromszáz fontot, azaz százezer forintot kért. Futtatói mindössze heti száz fontot adtak neki költőpénznek, pedig ő mindennap reggel tíztől este tízig dolgozott. 

Futtatói nem engedték ki a lyukszerű, kicsi lakásból, ahol lakott és dolgozott. Amikor a bíró megkérdezte, hogy miért nem szökött meg, a lány azt válaszolta, hogy nem volt hova mennie, mert nem ismerte Angliát és nem voltak ott barátai.

Az ügyben négy magyar férfi és egy brit nő ellen folyik eljárás.

Rovatok