Az elhunyt Nelson Mandela már életében kulturális ikon volt. Koncerteket szerveztek a kiszabadítása érdekében, könyvek és filmek örökítették meg a történetét, halmozta a kitüntetéseket, egy rovart is elneveztek róla. Ráadásul összehozta minden idők talán két legnagyobb gitárzsenijét is.
Nelson Mandela több volt mint egy átlagos politikus. A Dél-Afrikában szeretetteljesen csak Madibának (a klánnak a neve, amelyből származik) nevezett Mandela már életében a politikai elnyomás elleni harc globális ikonjává vált. Mahátma Gandhi, Martin Luther King, Teréz anya és Aung Szan Szú Kji mellett a XX. század leghíresebb emberi jogi harcosai közé tartozott.
A hírneve akkor kezdett igazán Dél-Afrikán túl is terjedni, amikor 1964-ben a fajvédő apartheid-rezsim 27 évre börtönbe vetette. A börtönévei alatt is a feketék jogaiért küzdő African National Congress (ANC) első számú vezetője maradt. Az apartheid ellen számos nemzetközi emberi jogi szervezet tiltakozott a 70-es és 80-as években, sőt, volt több olyan csoport, amely kifejezetten a dél-afrikai rezsim ellen irányult (mint a brit Anti-Apartheid Movement - AAM). Az AAM például el is érte, hogy a dél-afrikai sportéletben is megnyilvánuló rasszizmus miatt az ország 1960 után nem vehetett részt nyári olimpiákon.
Az apartheid elleni nemzetközi harc (és Mandela ismertsége) a 80-as évektől erősödött meg igazán, amikor egyre egyértelműbbé vált a rendszer morális és gazdasági csődje. Döntő volt ebben a folyamatban az az esemény, amely egyetlen nap alatt minden korábbinál nagyobb figyelmet irányított Mandelára és Dél-Afrikára: a még mindig börtönben ülő Nelson Mandela hetvenedik születésnapjára szervezett koncert 1988. június 11-én, amelyet a legendás (és teltházas) londoni Wembley-stadionban rendeztek meg.
A koncert szülőatyjának egy Tony Hollingsworth nevű impresszárió tekinthető, akinek az ötlet 1986 körül pattant ki a fejéből, miután hallotta a The Specials együttes „Free Nelson Mandela” (Szabadítsátok ki Nelson Mandelát) című számát. Hollingsworth célja az volt a koncerttel, hogy a börtönben lévő Mandelára, és rajta keresztül az apartheid-rendszer elnyomására irányítsák a világ tévénézőinek figyelmét. Ehhez természetesen kellő hírverést kellett csapni, és biztosítani, hogy a korszak legnépszerűbb együttesei hajlandóak legyenek fellépni a koncerten.
A szervezés nem bizonyult könnyűnek: Hollingsworth kapcsolatba lépett az AAM londoni szervezetével, de támogatásuk feltételeként megszabták, hogy a koncert alatt Dél-Afrika elleni szankciókra kell felszólítani a világ kormányait. Az AAM és az ANC azt is szerette volna, hogy az apartheid elleni harc a koncert címében is szerepeljen. Hollingsworth azonban hamar felismerte, hogy a nagy tv-csatornák nem fogják közvetíteni az eseményt, ha túlzottan politikai felhangja lesz. Ezen kívül Hollingsworth nem egy dühös, hanem egy pozitív koncertet akart szervezni. Végül, nagy nehezen, sikerült meggyőznie az AAM tagjait.
A neheze még hátravolt, hiszen be kellett szervezni az együtteseket. Az első banda, amelyik elkötelezte magát, a Simple Minds volt. Hollingsworth ezután kapcsolatba lépett az akkori legnépszerűbb brit együttessel, a Dire Straits-szel, akik végül igent mondtak. Hollingsworth azért is akarta megszerezni a szólópályája csúcsára érő Stinget, mert korábban gyakran szólalt fel emberi jogi kérdésekben, például Augusto Pinochet chilei diktátor rendszere ellen.
Mivel Stingnek aznap este máshol volt koncertje, a menedzsere nemet mondott a felkérésre, ám Hollingsworth titokban Svájcba utazott Sting után, és a szállodai recepción felhívta az énekest, akit aztán személyesen sikerült meggyőznie. Végül a Mandela-koncerten Sting lett az első fellépő, hogy még aznap este játszani tudjon a saját koncertjén.
A fellépők névsora végül parádés lett: az említetteken kívül játszott George Michael, Whitney Houston, Joe Cocker, Stevie Wonder, Bryan Adams, a UB40 és a Eurythmics is. Ráadásul mivel a Dire Straits egyik gitárosának éppen ikrei születtek, nem más mint Eric Clapton ugrott be őt helyettesíteni, így a kor két gitárzsenije, Mark Knopfler és Clapton együtt zenéltek.
A fellépők illusztris névsorát látva a BBC beleegyezett, hogy az egész koncertet közvetíti. Végül 67 országban 600 millió ember látta a show-t, ami nagyban hozzájárult az apartheid-rendszer felbomlásához, valamint Mandela még nagyobb ismertségéhez. Két évvel később szintén a Wembleyben szerveztek egy hasonló eseményt, amelyen már a börtönből frissen szabadult Mandela is részt vehetett.
Az 1988-as és 90-es koncertek mintájára 2008-ban is szerveztek egy koncertet Mandela kilencvenedik születésnapjára. A londoni Hayde Parkban tartott eseményen újra játszott a Simple Minds, az újak közül pedig fellépett Amy Winehouse, Leona Lewis és a Sugababes. Ezen a koncerten az idős Mandela még részt tudott venni, sőt, rövid beszédet is mondott, de az egy évvel későbbi, New York-i koncerten már csak videóüzenetben jelent meg.
A tiszteletére szervezett koncertek mellett talán a legnagyobb hatással az volt Mandela globális ismertségére, hogy 2009-ben Clint Eastwood Invictus néven egy nagy sikerű filmet forgatott a Mandelára kísértetiesen hasonlító Morgan Freeman főszereplésével. A film középpontjában az 1995-ös rögbi-világbajnokság áll, amelyet a ravasz Mandela arra akart felhasználni, hogy a Springboks (a dél-afrikai válogatott) győzelmének a segítségével egységbe kovácsolja az apartheid évei miatt még megosztott országot.
A csavar a történetben, hogy a rögbi hagyományosan a fehér kisebbség sportja volt, és a válogatottban is csupán egy fekete akad. Az eleinte esélytelennek tűnő dél-afrikai csapat végül kapitánya, Francois Pienaar (Matt Damon) vezetésével megnyeri a világbajnokságot, maga mögé állítva a fekete dél-afrikaiakat is. Morgan Freemant és Matt Damont még Oscar-díjra is jelölték, a film pedig eredményesen futott a mozikban és a kritikusok is rajongtak érte.
Szintén nagy hatású volt Mandela 1994-ben megjelent önéletrajzi könyve, amelyet magyarra A szabadság útja címmel fordítottak le. A könyvet még a börtönévei alatt kezdte írni, amikor nyilván nem sejtette, hogy 1993-ban ő fogja megosztva kapni a Nobel-békedíjat. Mandela azóta menekülni sem tud a kitüntetések elől: valószínűleg ő az egyetlen a világon, aki mind az amerikai Szabadság Elnöki Medált, mind a Lenin-békedíjat megkapta.
Ezen kívül Mandela-szobor áll Leedsben, Londonban és természetesen Johannesburgban is. Mandeláról még egy pókot is elneveztek: a Stasimopus mandelai fajt a dél-afrikai elnök tiszteletére nevezte el két zoológus. Ha volt globális sztár a világon, Mandela volt az.