Index Vakbarát Hírportál

Elhagyhatta Észak-Koreát az idős amerikai

2013. december 7., szombat 10:32

Egy idős, 85 éves amerikai háborús veteránt előbb háborús bűnök miatt letartóztattak Észak-Koreában, majd kitoloncolták az országból. A férfi turistaként utazott a világtól elzárkózó kommunista államba, írja az MTI.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség szerint a hatóságok azért döntettek úgy, hogy kitoloncolják az országból Merrill E. Newmant, mert bocsánatot kért a koreai háború, illetve a közelmúltbeli észak-koreai látogatása idején elkövetett bűntényekért. A döntés meghozatalakor tekintettel voltak a férfi idős korára és egészségi állapotára.

A Newmant szállító repülőgép már meg is érkezett Pekingbe. Newman közölte japán újságírókkal: örül annak, hogy úton van hazafelé, és láthatja feleségét. Hozzátette, hogy jól érzi magát.

Az észak-koreai hírügynökség a múlt szombaton jelentette be, hogy az amerikait letartóztatták. „Merril E. Newman kémkedett és felforgató tevékenységet folytatott Észak-Korea ellen, és ennek során a koreai népi hadsereg katonáinak, valamint ártatlan polgári személyeknek a meggyilkolásában vett részt. A szóban forgó amerikai állampolgár minden terhére felrótt tettet beismert, és bocsánatot kért” – szólt a KCNA közleménye.

A két Korea 1950–1953 között vívott egymással polgárháborút. A konfliktusba Dél-Korea támogatásával bekapcsolódott az Egyesült Államok is.

Rovatok