Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz aranybánya Verespatakon

2013. december 10., kedd 14:22 | aznap frissítve

Elvetette a román képviselőház kedden az új bányatörvény tervezetét, ami alapján a verespataki ciántechnológiás aranybányaprojektet is engedélyezhetnék Romániában. A jogszabály keddi végszavazásánál nem gyűlt össze a minősített többséghez szükséges szavazatszám – közölte az MTI.

A törvénytervezet korábban a szenátusban sem kapta meg az elfogadáshoz szükséges támogatást.

A tervezet számos olyan elemet tartalmaz, ami a román kormány úgynevezett Verespatak-törvénytervezetében is szerepelt. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) pártjai novemberben megállapodtak abban, hogy elvetik a kizárólag Verespatakról szóló tervezetet, de módosítják a bányászat általános előírásait Romániában, a szakbizottságokban kidolgozott tervezetük mégis elbukott a végszavazáson.

A szakbizottságban kidolgozott tervezet alapján a stratégiai ásványi kincsek esetében kiemelt fontosságú közhasznú projektnek lehetne nyilvánítani Romániában az olyan beruházásokat, amiknél az állam által megszerezhető haszon meghaladja a környezeti károk mértékét, azzal a feltétellel, hogy a kitermelés végeztével helyreállítják a környezetet.

Így a magántársaságok számára is közvetett lehetőség nyílna a bányászathoz szükséges terület kisajátítására. A kisajátítást továbbra is az állam végezné, de az ehhez szükséges pénzalap előteremtését magára vállalhatja a kitermelési licenc tulajdonosa.

A verespataki bányaprojekt ellenzői abban bíznak, hogy a tervezett kitermelés útjában álló ingatlanjaikat nem sajátíthatja ki egy magáncég, hiszen a magántulajdont az alkotmány védi.

Tüntetések

Hónapok óta tartanak a tüntetések a bányaprojekt ellen Bukarestben és a többi román nagyvárosban, időnként más országokban is. Hétfőn 40 Greenpeace-aktivista hatolt be csákányokkal felszerelkezve a román parlament előtti gyepes részre, és a verespataki aranybánya-beruházás ellen tüntetett.

Az aktivisták között magyarok is voltak, a román bányatörvény módosítása, valamint a verespataki bányaberuházást elősegítő jogszabálytervezet ellen is tiltakoztak, amik jelenleg a román parlament asztalán vannak.

A tüntetők molinókat feszítettek ki, egyebek között „Szavazzatok a cián ellen!” felirattal. A Greenpeace közleményéből kiderült, hogy az üzenet a honatyáknak szólt, akiknek mindkét jogszabálytervezetről még szavazniuk kell.

A verespataki bányaberuházást elősegítő törvénytervezetet novemberben a szenátus leszavazta, de a végleges elutasításig még a képviselőháznak is voksolnia kellett. A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői korábban a törvénytervezet elutasításáról állapodtak meg.

A zöldek egy másik, a 2003/85-ös bányatörvény módosítására irányuló módosító indítvány miatt is aggódnak. Ez szerintük olyan szövegrészeket emelne be a bányatörvénybe, amik a verespataki tervezetben is szerepeltek.

Alexandru Riza, a Greenpeace Románia képviselője szerint ezek a tervezetek lehetővé tennék, hogy bármilyen ásványkincset bárhol kitermeljenek, mindehhez annyi szükséges, hogy közhasznúvá vagy nemzeti érdekű projektté nyilvánítsanak egy beruházást.

Rovatok